Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1926.
1926. október 16.
145 tanuló a mult tanévben vizsgálatott tett. Alig lehet ezt a szaporulatot elhelyezni; az iskola és internátus zsúfoltsága a jó munkát veszélyezteti. Az I. osztályban 42 tanuló van. Református 601 százalék (tavaly 60'4), evangélikus 23 1 (20'8), unitárius 0'8 (0'4), római katholikus 16 (18'2) százalék. XIX. Leányok a középiskolákban. Mult évi jelentésem végén rámutattam a református leánynevelés égető szükségletére s közöltem a fiuközépiskolákba járó leányok kimutatását. A mellékelt táblázat mutatja mindazoknak a leányoknak számszerű összefoglalását, akik a dunamelléki egyházkerület fiu- és leányközépiskoláiban a lefolyt tanévben beiratkoztak és vizsgálatot tettek. Hozzá vettem a polgári leányiskoláinkban tanultakat is, mert e két csoport együtt mutatja: hány leányt nevelünk a középfokon. A tanulság e kimutatásból több irányban vonható le. E percben csak annyit szükséges említenem, hogy a latint tanító felső osztályok kicsiny létszáma nagy óvatosságot ajánl a netalán szervezendő új középfokú iskola típusanak megválasztásában; az alsóbb osztályokban tanulók nagyobb száma pedig csak akkor adna igazi útmutatást, ha a kerületünkben működő nem református iskolák református leánynövendékeiről is megvolnának az adataink. A kecskeméti leánytanfolyam népessége, az ottani reálgimnázium 26 és a szomszéd nagykörösi gimnázium 28 leánytanulója körülbelül megjelöli a helyet, ahol egy új középfokú leányközépiskolát fel kellene állítani. Erre Kecskemét, az ottani református egyházi élet kiválóan alkalmas is. De bárhol is keletkezzék refoimátus leányközépiskola: az idő nagyon sürget. Az egyházkerületi közgyűlés: 1. a jelentést megnyugvással tudomásul veszi; 2. tudomásul veszi az újból alkalmazott helyettes és óraadó tanárok megbízatását; 3. Papp Margit újonnan választott rendes tanárt e minőségében megerősíti. 148.a Az egyetemes konvent 131—1926. szám alatt utasította a középiskolák igazgatóit, hogy a tanulók erkölcsi magaviseletének osztályozásában alkalmazkodjanak az 55—1924. sz. konventi határozathoz, amely az akkor érvényes állami rendtartásnak megfelelően a konventi rendtartást módosította; ez a határozat a 906—1926. számú püspöki körlevéllel közhírré is 10