Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1926.
1926. október 16.
132Í írásos jelentései számos, becses gondolatot tartalmaznak; pár évi, ily természetű anyaggyűjtés után ezeket a jelentéseket termékenyítően lehet iskoláink belső értékének a fokozására felhasználni. IX. A vallásos és egyházias nevelés a mult évi jelentés felmutatta keretekben mindenütt buzgón folyt, bár nem valami uniformis szerint. Két jelenség kíván külön felemlítést. Egyik a tanulóknak tartott 2—3 napos konferenciák rendszeresítése Kecskeméten és Kunszentmiklóson, a másik az országos ifjúsági mozgalmakba való bekapcsolódás. Voltaképen a kettő ugyanazt a célt szolgálja és tartalma is ugyanaz. Az ifjúsági mozgalom különböző csoportjainak megbízottai meglátogatják az iskolákat és hol egyes, hol sorozatos előadásokban ébresztik és erősítik az ifjúság református tudatosságát. Az ifjúság is, a tanári karok is szívesen fogadják mindezeket az alkalmakat s szóbeli értesüléseim szerint az eredmény abban is nyilatkozott, hogy egyes helyeken maguk a tanulók kérték ilyen „csendes napok" újra rendezését. Éppen a siker érdekében, a mozgalom elmélyítése céljából nagyon megfontolandónak tartom, nem volna-e célszerű a különböző mozgalmak vezetőinek közös terv szerint járniok el, felosztani maguk között az intézeteket, mert így a tájékozatlan ifjakban könnyen támad zavar éppen afelől, hogy mindenik mozgalom ugyanazt a célt szolgálja-e. — Gyarapodó számmal vesznek részt a tanulók az országos konferenciákon is. Feltétlenül szükséges, hogy ennek a megélénkülő, vallásos és egyházias nevelésnek ne alakulhasson „iskolán kívüli" jellege, vagyis hogy a középpontja az egésznek a vallástanár személye legyen. — Konfirmált ez évben Budapesten 46, Kecskeméten 32, Kiskunhalason 18, Kunszentmiklóson 16, Nagykőrösön 40 tanuló. Az Erő előfizetőinek a száma általában apadt (Kiskunhalason 174-ről 97-re esett!), Nagykőrösön azonban minden református és evangélikus növendék járatta. A vallásos jellegű ifjúsági egyesületekről a következő pontban szólok. X. Ifjúsági egyesületek és egyéb alakulások. A mult évben felsorolt ifjúsági alakulatok életéből külön figyelmet érdemel, hogy Budapesten igen élénk munkához fogott a sportkör; nagy arányokban és elismerésre méltó sikerrel folytatta immár országos érdeklődést keltő tevékenységét a gyorsírókör (108 rendes, 48 pártoló, 238 alapítótaggal), eredményei a középiskolák között első, 343 különféle iskola között a második helyen