Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1926.

1926. október 16.

11 zsinati és konventi elnök urat, ki ez évben töltötte be főgondnokságának harmincadik évét. E dátum jelentősége mellett egyházkerületünk megáll és külön előterjesztésre, külön határozatban fejezi ki ünnepi érzéseit. Nagy emlékek. Ez az esztendő is igen gazdag vala nagy emlékezésekben. Kétszázötven esztendeje annak, hogy a magyar gályarabok kezéről egy nagy református katona jóvoltából lehullott a véres bilincs. Ruyter Mihály halálának és a gályarabok kiszabadulásának évfordulóját egyszerre ünnepeltük, őseink szenvedése óriási erkölcsi tőkéje evangéliumi egyházainknak. Misztikus kenyér, amely nemzedékeket táplál. De elfogy ez a kenyér, ha csak cím és szó marad az ősök szenvedése. Nem szavalásokat kérek a gályarabokról, hanem jeleket és bíztatásokat arról, hogy e nemzedék is képes volna-e úgy cselekedni, mikor ama martirdilemma előtt áll: Istennek engedjen-e vagy az embereknek, mint ahogy ők cselekedtek. Nincs joga a gályarabok martiromságával sátorozni annak, aki kényelmi szempontból templomba sem jár, húzódozik az egyházi terhektől, reverzálist ad vagy díj levélért olyan ádázul pöröl, hogy a gyülekezet rámegy igazságára. Ez év második felének gondolatkörén Mohács uralkodott, úgy mint a Mont-Blanc csúcsa a Genfi-tó fölött. Mi, magyar reformátusok, megrendítő theodiceát olvastunk ki ezekből az időkből: világhatalma tetőpontján álló, minden földi jóval és erővel rendelkező egyház, ha megromlik benne a lélek, miként lesz martalékává óriás, démoni erőknek. Láttuk azt is, hogy összetört világból, romlás utáni chaosból néhány egyszerű, szegény léleknek szolgálata által miképen születik új világ. Alig két emberöltő távolában összehasonlíthatjuk a sánta Báthoryt, a legtöbb akkcri főpap vérrel és arannyal leöntött alakját, akik feldúlják és elprédálják Mátyás Magyarországát, a Szegedi Kis Istvánok, Dévai Bíró Mátyások és Ozoraiak szegény, kopott, igénytelen seregével, akik az összetört és legázolt országba új életnek, új történelemnek csiráját ültették el: ime a temetkező és feltámadó magyar keresztyénség! Nem azt mondjuk ezzel, hegy az a keresztyénség azért volt erőtelen, mert katholikus volt, emez pedig azért erős, mert protestáns; ilyesmit mondani nem a mi stílusunk. Hanem azt mendjuk hogy a hitben megerőtlenedett és erkölcsileg megromlott világ omladékain csak a