Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.
1924. november 15.
42 évben Kálmán Gyula halálával megüresedett másik lelkészi tanácsbírói szék betöltésére a választást elrendeli és a szavazatoknak az esperesi hivatalokhoz való beadására határnapul 1925. év január 31-ét, az egyházmegyék espereseihez beérkezett szavazatoknak a püspöki hivatalhoz leendő beküldésére pedig határnapul 1925. év február 25-ik napját tűzi ki. A szavazólapok felbontására püspök úr elnöklete alatt Nagy Ferenc, Hamar István, B. Pap István, dr. Darányi Gyula és dr. Szászy Béla tanácsbírákból álló bizottságot, a bizottság jegyzőjéül pedig dr. Kovács J. István egyházkerületi aljegyzőt küldi ki, felhatalmazván a bizottságot az esetleg szükségessé váló szűkebbkörű szavazás elrendelésére is. 15. Főjegyző előterjeszti, hogy a kiskunhalasi és a kunszentmiklósi főgimnáziumok, valamint a kecskeméti tanítónőképző intézet egyházkerületi képviselői állása lemondás következtében megüresedett, úgyszintén Sütő Pál markóczi tanító nyugalomba vonulása következtében egy elemi tanítói képviselői állás is megüresedett. Kéri a közgyűlést, hogy ezen képviselői állások betöltése iránt intézkedni méltóztassék. A közgyűlés a fent megnevezett képviselői helyek betöltését elrendeli és a szavazatok beadására nézve a 14-ik pontban kitűzött határidőket állapítja meg és azok felbontásával ugyanazon pont alatt kiküldött bizottságot bízza meg. 16. A közigazgatási bizottság indítványozza, hogy tekintettel a még mindig fennálló rendkívüli körülményekre, az intézőbizottság megbízatási idejét a közgyűlés ismét egy évre hosszabbítsa meg. Egyben elfogadásra ajánlja az esperesi kar azon indítványát, mely szerint az egyházmegyék esperesei és gondnokai hivatalból legyenek tagjai az intézőbizottságnak. Egyházkerületi közgyűlés a közigazgatási bizottság javaslatát elfogadva, az intézőbizottság megbízatása idejét ismét egy évre meghosszabbítja azzal, hogy ezentúl az egyházmegyék elnökségei hivatalból tagjai lesznek az intézőbizottságnak.