Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.
1925. október 10.
59 a kérését, hogy a tanítói lakásnak a tanító használatában állott külön harmadik szobája, mely eredetileg tanácsteremnek készült, ifjúsági egyleti, belmissziói és tanácstermül az egyház használatába visszaadassék. Az elutasító határozat indoka az. hogy az egyháznak tanácteremre szüksége nincs, mert annak a lelkészi hivatal megfelel, belmissziói helyiségre szintén nincs, mert arra alkalmasak az iskola tantermei, továbbá, hogy már az 1882-iki egyházmegyei és egyházkerületi bíróság megállapította, hogy a szobának használata Laky Dezső tanítót illeti. A presbitérium az egyházmegyei közgyűlés hatáiczatát az egyházkerületi közgyűléshez felebbezi s most már a kérésnek azzal a módosításával, hegy a helyiségre azért lenne szükség, mivel az egyház a II. sorszámú tanítónak csupán a szóban levő szoba felhasználásával tud lakást biztosítani. Az egyházkerületi közgyűlés, mivel a felebbezésben megjelölt célt honorálandónak találja, a felebbezésben foglalt kérelemnek helyt ad s a tanítói lakás épületének harmadik külön szobáját az egyházközségnek, de csakis a II. sorszámú tanító lakása céljára átengedi. Ezzel szerzett jeget nem sért, mert a szobát eddig haszonélvező tanító már nyugalomba vonult, az uj tanítónak törvényszerű kétszobás lakása így is meglesz. Az egyház anyagi helyzetén pedig segít. 51. Olvastatott az önálló hitoktatók évi jelentéséről szóló következő jelentés: Beérkezett összesen 39 jelentés. Ezek közül 18 budapesti és 21 vidéki hitoktató beszámolása. Az összes, jelentések a tananyagnak teljes elvégzéséről s a növendékeknek kielégítő magaviseletéről és szorgalmáról szólanak. A szülőkkel a hitoktatók mindannyiszor megkeresték az érintkezést, valahányszor arra alkalmuk volt. Az iskolai hatóságok a hitoktatók munkáját — néhány iskolai hatóság kivételével — elismerésre méltóan támogatták. S hitoktatóink az iskolai és egyháztársadalmi mozgalmakban kivették részüket. Az egyházkerületi közgyűlés a jelentést megnyugodva veszi tudomásul. 52. Olvastatott a nem református gimnáziumok, reáliskolák, tanító-, tanítónőképző és óvónőképző intézetek, felső keres-