Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.

1924. november 15.

4 beállott javítási szünet folytán; már maga az, hogy nagy és bizonytalan, függőben levő adókérdések Damokles-kardként vannak felettünk: nagy óvatosságra indítanak bennünket; de általában is a gazdasági helyzetet nem lehet minden aggodalom nélkül nézni. A mi közönségünk leginkább gazdákból áll, már pedig az idén a termés, amely mindennek az alfája és ómegája Magyarországon, nagyon, de nagyon hiányos volt, hiányosabb, mint sokan gondolják. Egyes nagyobb vidékeket kivéve, eladni való gabona alig volt vagy ha egy fajta gabonát el lehetett adni, anynyit vagy többet kellett másnemüből vásárolni. A gazdasági berendezkedések pedig a nagy konjuktura szerint történtek. Még most is hallhatjuk és olvassuk olykor, hogy milyen tobzódások vannak olyan alkalmi ünnepélyeken, lakodalmakon, amelyekre békében nem is gondoltunk. Ezeket veszélyeseknek tartom, veszélyeseknek tartom a rossz példa miatt, de veszélyeseknek tartom azért is, mert a kritikát ellenünk provokálják; már pedig, mint nagyon jól méltóztatnak tudni, mint minden osztálynak, különösen a gazdaoszálynak is vannak ellenei. Én azt tartom, hogy ilyen viszonyok között kétszeres kötelességünk úgy a központban, valamint az egyházmegyékben és az egyházközségekben, az anyagi ügyekre, különösen a pénzügyekre, a legnagyobb mértékben ügyelni. Azt látom, hogy ha a termés rossz volt is, de az igényekben bő termés van. Az igények és eszmék nagyon gyorsan támadnak. Azt naponként látjuk, hogy valaki egy új ideával, egy új tervvel jön, pénzzel és áldozatkészséggel kevesebben jönnek, sőt vannak olyan gyűjtők is, akiket én még a régi időkből ismerek, akik maguk nem adakoztak, de másokkal igen szorgalmasan Írattak alá. Sőt, hogy bizalmasan szólhassak, egy eklatáns esetet hozok ide. Valaki engem felszólított, hogy egy templomra írjak alá. Véletlenül a zsebemben volt egy gyűjtőív egy másik templomra. És ő sürgetett, hogy én minél nagyobb összeget írjak alá. Én azt feleltem, hogy én annyit írok alá, mint amennyit ő aláír az én ívemre. Akkor kérőre fogta a dolgot, hogy ne tegyem őt tönkre. Én alá akartam írni akkor ezer forintot, de ő alkudott lefelé. Azoknak, akik az éleken állanak, köteleségeihez az is tartozik, hogy nemcsak a népszerűség és a taps kedvéért minden új eszme előtt térdet-fejet hajtsanak, hanem kötelességük a köteles ellenállás is, meg nem felelő igények, tervek és követelésekkel szemben. Mi, akik az élen állunk, ne a külső elismerésre dolgozzunk, — nagyon szép, ha megvan, nagyon szép, ha