Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.
1925. október 10.
47 azonban nevezettnek kifogástalan és hosszú, érdemes szolgálataira tekintettel csak olyformán, hogy a nyugdíjintézet által fizetendő teljes nyugdíj folyósíthatásáig nyugdíja élte végéig és évenként a decsi lelkészi díj levél terhére, a tényleges hiány erejéig, minden esetben 4000 aranykoronára egészítendő ki. Az egyházmegyei közgyűlés eme határozata ellen Bús Lajos lelkész fellebbezéssel él. Az egyházkerüleii közgyűlés az E. T. VII. t.-c. 13. §ában, hasonlóképen a Nyugdíj intézeti ügyrend 132. §-ában előírt eljárási mellőzésével hozott határozatot visszateszi az egyházmegyére. 28. Az 1924. évi egyházkerületi közgyűlés 122. számú határozata alapján az intézőbizottság megállapította a középfokú iskolák felügyelete és irányítása ügyeinek központi igazgatásában való segédkezés céljából szervezett egyházkerületi tanügyi előadói állás hatás- és munkakörét. Erre ideiglenes szabályzatot készített s azt 1925. január 1-én az 1925. évi egyházkerületi közgyűlésig terjedő hatállyal életbe léptette. Az előadó tiszteletdíját erre az időre évi 200() aranykoronában állapította meg s ennek és általában a felügyeletnek a költségei fedezésére évi két aranykoronát rótt ki a középfokú iskolák növendékeire, akik közül az egyházi tisztviselők gyermekeit és a szegény tanulókat e központi illetmény fizetése alól fölmentette. Az egyházkerületi elnökség a mult évi egyházkerületi közgyűléstől nyert felhatalmazás alapján az ekként szervezett állás betöltésével dr. Imre Sándor nyugalmazott államtitkárt bízta meg 1925. január 1-től a folyó évi egyházkerületi közgyűlésig terjedő időre. A közigazgatási bizottság a középfokú iskolák tanári testületeinek a folyó év elején történt hozzászólása s az egyházkerületi tanügyi bizottság középiskolai és tanítóképző intézeti szakosztályának véleménye alapján javasolja az intézőbizottság által megállapított Szabályzat megerősítését és végleges életbeléptetését; javasolja a tanügyi előadó munkakörének olyatén általános körülírását, hogy közreműködését a püspök az egyházmegyék törvényes jogainak érintése nélkül az elemi népiskolák tanulmányi és általában nevelésügyi kérdéseiben is felhasználhassa. Az eshetőségekre való tekintettel, a közigazgatási bizottság célszerűnek tartja annak lehetővé tételét, hogy a tanügyi előadói állás meghatározott időre, az elnökség által adandó megbízatás