Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.

1925. október 10.

taságunkban, apostoli munkássága szinte kiapadhatatlan forrásnak látszik, mely annál jobban buzog s annál jobban adja üdítő vizét, minél többet merítenek belőle. Isten áldását kéri, hogy tartsa meg a magyar élet s református egyház számára ezt a drága forrást. „Crescat sub pondere palma!" Közgyűlésünk lelkesedéssel csatlakozva főgondnok úr szavaihoz, a püspöki jelentéssel kapcsolatban a következő határozatokat hozza: 1. Egyházkerületünk leteszi a kegyelet koszorúját halottaink sírjára, kik a mult évi közgyűlésünk óta távoztak el sorainkból s jegyzőkönyvben örökíti meg emlékét Morvay Ferencnek, Tóth Kálmánnak, Szabó Gyulának, Biró Mihálynak, Dömötör Endrének, Varga Zsigmondnak, Fehér Gyulának, Megyercsy Bélának, kiknek hűséggel hordozott palástjuk halotti takaróvá lőn s kiket a színről-színre való látás örvendezésére hívott el az Úr, Apostol Pálnak, ki egy emberöltő buzgó nevelői munkája után tért pihenésre, Benkő Gyulának, ki a baranyai egyházmegye világi vezérségében járt elől a hűségben és szolgálatban. 2. A testvéri részvét őszinte gyászával osztozik az evangélikus egyház veszteségében, mely Gyurátz Ferenc és Scholtz Gusztáv nyugalmazott püspökök elhunytával érte. 3. A nagy veszteség fájó érzésével emlékezik meg Zsilinszky Mihályról, kinek elhunyta nemcsak az evangélikus egyháznak, de az egész magyar nemzetnek a vesztesége. Hithűsége, lelkes munkássága, alkotásai maradandóvá teszik emlékét. 4. örömmel és bizakodó reménységgel köszönti közgyűlésünk az uj munkatérre elhívottakat: dr. Sebestyén Jenő, Keresztesi Samu, Végh Béla tanácsbírákat, Göde Lajos lelkészi aljegyzőt s szolgálatukra Isten áldását kéri. 5. A jövendő reménységével veszi tudomásul a közgyűlés püspök úrnak a stockholmi keresztyén világkonferenciáról szóló jelentését s a keresztyén lélekre nehezedő felelősség súlya alatt veszi át a keresztyén élet és munka egyetemes nagygyűlésének Krisztus minden tanítványához intézett üzenetét. Felhívja egyházkerületünk minden illetékes tényezőjét, de különösen a lelkészeket, a felső és kő-