Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.

1925. október 10.

30 jét, világtörténelmi lendületét, életritmusát Jézus utolsó szavai fejezi ki: Elmenvén, tegyetek taníványokká minden népeket. (Mt. 28:19.) Minden igazi hitnek mértéke és bélyegzője a két első apostol vallomása: Nem tehetjük, hogy ne hirdessük, amiket láttunk és hallottunk. (Ap. csel. 4:20.) A keresztyénség történetének legfényesebb lapjai azok a hősi küzdelmek, amelyek a mindenkori legjobbak a Krisztus királyságának propagálásáért vívtak. Mindaddig egy egyház isteni szemrehányás súlya alatt áll, míg egész lélekkel meg nem kísérelte másokkal is közölni azt az üdvöt, amit Isten ingyen kegyelméből vett. Viszont 2000 esztendő történelmi tanúságai, az emberi meggondolás és Isten törvényei egyaránt bizonyítják, hogy a pogányság missziója az illető egyház megelevenítésére és átalakítására szolgáló isteni eszköz. Szent circulus vitiosus látszik itten. Minél élőbb valamely egyház, annál lüktetőbb külmissziója van, minél többet áldoz valamely egyház külmisszióra, annál bensőbbé és mélyebbé válik élete. Magyar református egyházunknak is nagy lelki haszonnal járna, ha felébredne benne a felelősség azok iránt, akiket még nem ért el az evangélium, ha megtanulna áldozni azokért, akik sötétségben ülnek és még nem láttak világosságot, ha látóköre kiszélesednék és beleiktatódnék abba az óriási szolidaritásba, amely Krisztus felségjogaiért küzd. Ez a szegény magyar nép annyi vért hullatott a keresztyénség védelmében, olyan árva itt a népek nagy országútja mellett, olyan megcsonkított és elalélt, mint a jerichoi utas. Emberileg minden jogcíme meg volna arra, hogy másnak segítségét várja és ne a magáét ígérje el. Mégis, ez a nép soha meg nem ujul külső segítséggel vagy anyagi erőkkel. Reá is talál, amit Péter mondott a Szép kapuban: Aranyam, ezüstöm nincsen nékem; a názáreti Jézus nevében mondom, kelj fel és járj! A Jézus neve, a Lélek ereje az, ami lábra állíthatja ezt a nemzetet. A Lélek pedig azzal hat, hogy uj feladatokat ad s azokhoz uj erőket. Teherrel nőttet, próbatétellel erősít. Azok a nagy testvéregyházak, amelyek annyi segítséggel és barátsággal voltak hozzánk, különösen a legutóbbi években, szinte elvárják, hogy gyógyítsuk magunkat az áldozat eme drága alkalmának megragadásával. Miért legyen éppen a magyar református egyház a keresztyénség legnagyobb és legdicsőségesebb vállalkozásában a legutolsó sorban, ott is messze elmaradva, nála szegényebb, kisebb egyházak mögött? Azért innen ünnepélyesen felhívást intézek a ma-