Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.
1924. november 15.
218 nyitandó leány Kalvineum épületének rendbehozására és felemelésére egyszersmindenkori segélyt és az intézel részére évi járadékot szavazzon meg és hívja fel alkotó tagjainak és gyülekezeteinek áldozatkészségét a nagy alkotás megvalósíthatásának előmozdítására. Az igazgatótanács elnöke egyúttal kéri az egyházkerületet, hogy 1200 korona évi járadékát a változott viszonyokhoz képest emelje fel. Az intézőbizottság a számszék előterjesztésére a leány Kalvineum javára egyszersmindenkori adományul 5, öt millió koronát ajánl fel. Az évi járulék ügyében most nem határoz. Ami az adakozásra való felhívást illeti, az egyházkerület most sem mulasztja el a nemescélú intézetet egyesek és gyülekezetek áldozatkész szeretetébe ajánlani. A fiu Kalvineum részére mult évben adott 120.000 koronát erre az évre 1,200.000 koronára emeli fel. 1924. évi október hó 19-én. 1. Vagyonkezelő jelenti, hogy az ócsai Madencia-birtok vadászati jogának bérletére tíz ajánlat érkezett be. Az ajánlatokat az intézőbizottság elé terjeszti. Főgondnok úr őexcellenciája mindenek előtt megállapítja, hogy mind a tíz ajánlat borítéka sértetlen. Az intézőbizottság a beérkezett ajánlatokat egyenként és gondosan mérlegeli és beható tanácskozás eredményeként balatoni Farkas László ajánlatát fogadja el három évre olykép, hogy bérlő évenként 36 mm. búza árát tartozik az esedékesség napjának megfelelő legmagasabb tőzsdei árfolyam szerint fizetni. Vagyonkezelő utasíttatik, hogy a kijelölt bérlővel a jogbérleti szerződést a kimondott határozatnak megfelelően kösse meg. 5. Vagyonkezelő jelenti, hogy az erdőfelügyelőség elrendelte, miszerint a Sári község határában fekvő erdei tisztások azon részét, melyek az üzemtervben fel vannak véve és melyeket a volt vagyonkezelő nem fásított be, ez évben okvetlen be kell fásítani és hogy e célra a kecskeméti állami csemetekertből megfelelő mennyiségű csemetét rendelt meg. Vagyonkezelő a csemetékért eddig kifizetett 998.240 koronát, még fizetendő a csomagolási, szállítási és elültetési költség, mely ki fog lenni körülbelül 11—12,000.000 koronát.