Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.
1924. november 15.
114 désükhöz szükséges feltételeket minden vonatkozásban megkapják. Egyházkerületi közgyűlés tudomásul veszi a Madasárvaház jelentését, jóváhagyja az internátus átalakítása és felszerelésére szükségelt összeg kiutalását. Az árvák ellátási költségeit kiutalja a Madas-alapítvány pénztárából azzal, hegy az elnökség a rendelkezésre álló összegből belátása szerint időszakonként előre utalja ki a várható szükséglet fedezésére szolgáló összegeket. Az internátus telkén még lakásul elfoglalva tartott helyiség felszabadításával járó költségek fedezésére a Madas-alapból kiutal 30 millió koronát azzal, hogy ebből a kecskeméti református egyházat 10 millió korona terheli, mely összeget tartozik a kecskeméti református egyház 1925. junius l-ig a Nemzeti Bank által megállapított kamatláb szerinti kamataival együtt visszatéríteni. 95. Intézőbizottság beterjeszti a mult évi rendes közgyűlés óta tartott üléseinek a ,,Függelék"-ben foglalt határozatait. Egyházkerületi közgyűlés intézőbizottságnak határozatait és intézkedéseit jóváhagyólag tudomásul veszi. 96. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium átiratban értesíti a püspöki hivatalt a nyugalmazott lelkészek, lelkészözvegyek és árvák anyagi helyzetének megjavítására vonatkozó s az egyetemes konventnek megküldött rendelkezéséről, mely szerint az eddig részéről közvetlen eszközölt segélyezési eljárást megszünteti s e helyett évi 308.640 aranykoronát bocsát az egyetemes konvent rendelkezésére, hogy ezen összegből önkormányzati hatáskörében havi részletekben olyan nyűg-, illetve kegydíjat bocsásson a nyugalmazott lelkészek, lelkészözvegyek és árvák rendelkezésére, amely megfelel a VII—IX. fizetési osztályú állami nyugdíjasok és hozzátartozói élvezetének. Egyházkerületünk örömmel veszi tudomásul a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak nyugdíjas lelkészeink, özvegyeink és árváink sorsát felkaroló intézkedését. 97. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 101.693/11.—1923. sz, alatti átiratában az egyetemes konventnek azon kérelmét, mely szerint az egyházak és tisztviselői mindennemű államse-