Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.

1924. november 15.

11 szépet és nagyot tudott volna formálni; a XVI. század egy reformátort, a XVII. talán egy vértanút, a XVIII. a tűrés és várás passzív hősét, a XIX. egy modern magyar református világi miszszionáriust. Szívből kívánjuk, hogy még sokáig éljen a lelkek mélyén az el nem mondott fohász, milyen jó, hogy ő van és hogy ő a miénk. A Dunamelléki Egyházkerületet nemcsak mint az egyetemes magyar egyház egyik nagy élő darabját, hanem önmagában is közelről érdekelte az az ünnepség, amely 1924. október 18-án folyt le Debreczenben, amidőn a Tisza István tudományegyetem tiszteletbeli doktorrá avatta gróf Degenfeld Schomburg József egyházkerületi főgondnok, konventi és zsinati elnök űr ő méltóságát. Kezei között láttam azt a kegyelettel őrzött írást, amelyben ezelőtt 52 évvel, 1872-ben értesíti őt Török Pál superintendens arról, hogy a Dunamelléki Egyházkerület világi aljegyzőjévé, mint egészen fiatal, kezdő embert, megválasztotta. Azóta 10 lustrum pergett le az idők homokóráján. Emberek jöttek és mentek, korszakok váltották föl egymást, kétszer is megváltozott egyházunk ábrázata, csak ő maradt mindig a régi, származásban és gondolkozásban előkelő nagyűr, életfelfogásban és elvekben köztünk a legpuritánabb, halálig hű, hitben kemény s önfeláldozó, munkában soha meg nem fáradó. Nem látta rajta senki sem a fájdalmakat, amik szívét sebezték, sem a kísértéseket, amiket kiállott; olyan volt, mint egy viharálló, erős tölgy, amelyiknek napfény és villám erejét növelte, az örömök költöző madarai édes emléket hagytak ágai között s mindenütt, amerről lombja alá pihenő vándorok érkeztek, beszél a hála a védelemről, amelyet nyújtott s a nagy tanításokról, amit magános alakja beszélt. Áldásunk kísérje további életét. Örömmel kell megemlékeznem arról, hogy a magyar államfő kitüntető figyelme másodszor fordult a Dunamelléki Egyházkerület palástcs szolgái felé. Kátai Endre tolnai esperes, szolgálatában társai között a legidősebb testvér, a mult év őszén kormányfőtanácsosi címmel ékesíttetett föl. Isten a maga hű szolgáit titokzatos módon emberi mértékek fölött jutalmazza vagy feddi. De jól esik látnunk, amikor az ország hivatalos elismerése az isteni ítélkezésnek nyomdokain jár és ahhoz szegődik. Kátai Endre nem lett nagyobb és kedvesebb előttünk e kitüntetéssel, de mindnyájan gazdagabbak lettünk annak a tudatával, hogy sza-