Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1923.

1923. november 17.

18 e kétségbeesett küzdelembe az állam mérsékelten, a város pedig szinte alig támogatja. Budapest, mint fő-kegyúr, nemcsak a katholikus plébániák, régiek és tetemes újonnan fundáltak, költségeit hordozza gazdag bőkezűséggel mindnyájunk adó-filléreiből, hanem számlálatlan százmilliókat áldoz véglegesített katekhéták egész seregének fenntartására, s ugyanakkor a budapesti református egyház, amely 100.000 lelket számlál, 12.000 gyermeket heti 900 órán tanít, nevel szigorú vallásos szellemben, ennek az esztendőnek egész folyamán, nemcsak hogy új segítséget nem kapott a várostól, de még a múltban megszavazott összegeket sem tudta a pénzügyi adminisztráció nehézségei miatt felvenni. Nem lehet az, hogy az állam és a város közti vita miatt a református vallástanítás csődbe jusson. Képtelenség, de úgy van, hogy a legnagyobb erőfeszítéssel sem lehet egy ilyen ügyet végre rendeztetni, holott még nem beszéltem olyan hivatalos tényezővel, aki ne akarta volna, hogy rendeztessék. Mindennél jobban mutatja ez a magyar közélet megcsökkent akcióképességét. Annál jobban esik jelentenem, hogy a kultuszkormány e nyomorúságunkban több, mint négy millió rendkívüli segéllyel segített. Államsegélyek. Az államhoz, illetőleg a kultuszkormányhoz való relationknál emlékezetbe idézem, hogy a református egyház az utóbbi 20—30 esztendőben a 48. XX. t.-c. fokozatos végrehajtása folytán ekszisztenciájának egy jó részét az államsegélyre fektette. Bár elismeréssel emelem ki, hogy a kultuszkormány, Klebelsberg Kuno miniszter és különösen illusztris tanácsbíránk Petri Pál államtitkár erélyes fellépésére, az államsegélyeket a tavalyi összegek 20-szorosára emelte fel és ezáltal jóindulatának és készségének kétségtelen jelét adta, mégis világos, hogy ez a felemelt összeg távolról sem jelenti azt az értéket, amelyet a háború előtt jelentett. Ennélfogva a terheknek mind nagyobb és nagyobb része megy át a hívek vállaira. Ez magába véve, az én meggyőződésem szerint nem volna baj akkor, ha Magyarországon minden felekezet, s főképpen a római katholikus egyház is mindinkább saját erejére támaszkodva végezné miszszióját. Azonban ez nem így van. Az állam maga tetemes összeget fordít — talán aránylag többet, mint sok más gazdag állam — szellemerkölcsi javak termelésére, de ezt majdnem egészen a ka-