Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1923.

1923. november 17.

.142 K-t meghaladó államsegélyes tanítói állásokra történt vá­lasztás jóvá nem hagyásából kifolyólag méltánytalanság vagy éppen autonomikus sérelem látszik fennforogni, jelent­sék be a szabályszerű úton az egyetemes konventhez. 119/j Olvastatott a konvent 87)923. sz. határozata népokta­tásunk 921/22. tanévi állapotáról. I. Tudomásul vétetik. II. Felhivatnak az esperes útján az egyházmegyei előadók, hogy jelentésökbe egy külön szakaszt iktassanak be és ebbe a statisztikai adatok által jelzett haladást vagy hanyatlást külön említsék fel s mutassanak rá ennek indo­kaira is. Az összehasonlítás mindig a mult évi adatokkal történjék. 119/k Olvastatott a konventnek 78/923. sz. határozata a polg. iskoláknak szakfelügyelők által való meglátogatása tár­gyában. Közgyűlésünk felhívja a polgári iskolákat, hogy a kiküldött polgári iskolai felügyelőket eljárásukban támo­gassák, de alkalmazkodjanak a középiskolai rendtartásban foglalt az állami felügyeletre vonatkozó utasításokhoz. 119/1 A konvent 97/923. sz. a. közli a 118.067/922. vallás­és közoktatásügyi miniszteri iratot a gyorsírásnak a polgári fiú­és leányiskolákban való tanítása tárgyában. Ezek szerint mind­azon polgári iskolákban, ahol a rendeletben jelzett előfeltéte­lek meg vannak a gyorsírás tanításának bevezetése hasznos szol­gálatot tesz a növendékeknek. Az egyetemes konvent azért fel­hívja az egyházkerületek útján a polgári iskolák figyelmét a miniszteri rendeletre és kéri, hogy évzáró jelentésökben tegyenek jelentést arról is, hogy intézetökben tanítható-e a gyorsírás vagy nem. Közgyűlésünk a konventi határozatot tudomásul veszi és az esperes urak útján felhívja a polgári iskolák igazgató­ságait, hogy a fent idézett miniszteri rendelet szerint járja­nak el és intézkedésekről jelentést tegyenek. 119/m Olvastatott a konvent 67/923. sz. határozata a polg. fiú- és leányiskolákban kötelező írásbeli dolgozatokról. Ez a ha­tározat fedi a 102.087/922. vallás- és közoktatásügyi miniszteri sz. írásban foglaltakat. Ezek értelmében a fiú- és leányiskolák

Next

/
Thumbnails
Contents