Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1923.

1923. november 17.

.107 b) Sajnálattal veszi tudomásul, hogy az új tantervvel kapcsolatban, kivált a tankönyvek tekintetében, habár csak átmenetileg is a nehézségek fokozódtak. c) Tudomásul veszi végül, hogy Nagykőrösön 23, Kecskeméten 21, tehát a két intézetben összesen 44 jelölt nyeri tanítói oklevelet. Az ifjú tanítókat Isten segedelmé­nek és áldásának kívánásával bocsátja útnak nemes pá­lyájukra. 106. Tanítóképezdei szakosztály jelentést tesz a nagykörösi tanítóképző intézet igazgató tanácsának felterjesztéséről Váczy Ferencz igazgatónak súlyos betegsége miatt 1924. évi március l-ig leendő elkerülhetetlenné vált szabadságolása tárgyában. Egyházkerületi közgyűlésünk részvéttel értesül Váczy Ferencz tanítóképzöíntézeti igazgató súlyos betegségéi öl, amely immár a gyógyulás útján van. Szabadságolása tekin­tetében hozzájárul a nagykőrösi tanítóképző intézet igaz­gató tanácsának intézkedéseihez s a kért szabadságot meg­adja. A szükségessé vált helyettesítések költségeinek felét, összesen 9 75 q búza egyenértékét az egyh. kerület pénz­tárából, a nagykőrösi egyházzal mint társfenntartóval ér­vényben lévő szerződés értelmében kiutalja. 107. Olvastatik a tanítóképzöíntézeti szakosztály jelentése, mely szerint a nagykőrösi tanítóképző gyakorlati iskolajában a leányncvendékek kézi munkában való oktatására Kádai Borbála oki. elemi népiskolai tanítónőt alkalmazta az igazgató tanács. Javadalma az egész tanévre 2 q búzában állapíttatott meg, mely­nek felét az igazgatótanács, mint társfenntartótól, az egyházkerü­leti közgyűléstől kérelmezi. Az egyházkerületi közgyűlés Kádár Borbála női kézi­munka óraadó tanítónő alkalmazását tudomásul veszi, ja­vadalmának felét 1 q búzát, mint társfenntartó a nagykő­rösi egyháznak kiutalja. 108. Olvastatik a tanítóképezdei szakosztálynak következő előterjesztése, vonatkozással az egyetemes konvent 1923. évi 72. sz. határozatanak 1. pontjára az V. osztályú tanítóképző számára készítendő vallástani tantervi javaslat tárgyában.

Next

/
Thumbnails
Contents