Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.

1922. október 21.

92 tanári kar Sulacsik Zoltán segéd-lelkészt választotta meg. A tanári karnak a pénzügyi bizottság által már elfogadott ama ja­vaslatát, hogy senior szeptember hó 1-től kezdve, a lakás és ellá­táson kívül havonként még 2000 K készpénzfizetésben részesül­jön, pártolólag terjeszti az egyházkerülei közgyűlés elé. Az 1. pont alatt foglalt jelentés tudomásul szolgál. Az 1922—23. elkészített internátusi költségvetést a közgyűlés elfogadja; fenntartja azonban a fenntartó testület jogát az ellátási díjak havonként leendő utólagos megállapítására s püspök urat hatalmazza meg arra, hogy az internátusi fel­ügyelő előterjesztése alapján a fizetendő összeg nagyságát megállapítsa. • A theologusok féldíjának csökkentésére vonatkozó tervezetet a közgyűlés elfogadja, azzal, hogy a tervezetbe felvett 2,725.000 koronán felül már most szükségletképen jelentkező 360.000 korona, valamint a díjemelések során még jelentkező többi szükséglet a theol. akad. pénztárát terheli; s felhatalmazza püspök urat, hogy a fenntartó tes­tületi hozzájárulási összegeket a theol. akad. pénztárából az internátus pénztárába átutalja. Ad) pont alatti jelentés tudomásul szolgál. Az e) pont alatt foglalt ügyben a közgyűlésa theol. választmány előterjesztésének megfelelően határoz. Az f) pont alatti jelentés tudomásul szolgál és a se­nior részére, az 1922—1923. iskolai évre, az ellátáson kí­vül, 1922. szeptember 1-től kezdve havi 2000 korona kész­pénzfizetés folyósíttatik a theologia akadémia pénztára terhére. 123. A Ráday-könyvtári bizottság jelentése. A könyvtári bizottság bemutatja a könyvtár 1921. és 1922. évi ügyeiről szóló jelentését és a könyvtárral kapcsolatos javaslatait. A jelentés és javaslatok, tárgyalás és elintézés végett az egyházkerület intézőbizottságához tétetnek át, 124. Olvastatott a jogakadémia szakosztály következő jelen­tése a ref. jogakadémiák koncentrációjának jelnlegi állásáról: A vallás- és közoktatásügyi miniszter 112.184—921. sz. rendelete, mely a jövőben alkalmazandó felekezeti jogakadémiai tanároktól a fizetéskiegészítő s ehhez kapcsolódó egyéb állam­segélyeket megvonja, a mult évben a most fennáló 3 ref. jogaka-

Next

/
Thumbnails
Contents