Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.

1922. október 21.

90 Az egyetemes konvent a Vallás- és Közoktatásügyi minisz­ter javaslatára a lelkészek és lelkészjelöltek figyelmébe ajánlja Liebermann Leó „Népszerű előadások az Egészségtan köréből" című munkáját. A miniszter ajánlja, hogy a papnövendékek két­hetes egészségtani tanfolyamot hallgassanak, amelyet a kijelö­lendő időben a népjóltéi miniszter által kiküldött szaktanár tartana. A kerületi közgyűlés, bár theclogiai akadémiánkon az egészségtan a hallgatandó tárgyak között szerepel, szívesen fogadja a kilátásba helyezett előadásokat. Az egyetemes konvent 46. sz. jk. értesít arról, hogy Al­mássy Márton h.-böszörményi és Sajtos Imre kisújszállási s. lel­készek vallástanári vizsgálatot tettek s nevezettek képesített mi­nősítésű középiskolai vallástanároknak jelentettek ki. A vizsga­díj 500 koronára emeltetett. Tudomásul szolgál. Az egyetemes konvent 45. sz. jk. a t. ü. b. javaslatára a pa­lástsegélyt kérő thologusok ügyét az összes kerület szíves figyel­mébe ajánlja. A választmány utasítja a tanárkart, hogy e kér­dést tanulmányozván, a foganatosítás módozatairól püspök úrnak jelentést tegyen. Tudomásul szolgál. Theologiai választmány jelentése. 122. Az internátust illetőleg tisztelettel jeleritjük a követ­kezőket: a) Az internátusi helyek mind be vannak töltve. A 93 benn­lakó közül 38 theologus, 55 világi főiskolai hallgató. b) Az 1922—23. iskolai évre elkészített költségvetés 10,905.075 korcna szükséglettel és ugyanannyi fedezettel elké­szült. A jog-, pénz- és gazdaságügyi bizottság hozzájárult ahhoz. Hozzájárult a theol. választmány is; de tekintettel arra, hogy a még mindig fokozódó drágaság mellett az ellátási díjak megvál­toztatására szükség lehet, méltóztassék az egyházkerületi köz­gyűlés a beterjesztett költségvetést azzal a kijelentéssel jóvá­hagyni, hogy az ellátási díjak a viszonyoknak megfelelően, a fel­ügyelő tanár előterjesztése alapján a püspök úr által hónapról­hónapra, utólag állapítassanak meg.

Next

/
Thumbnails
Contents