Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.

1922. október 21.

8 8. Püspök úr előterjeszti a következő évi jelentését: Nagyméltóságú Elnök Úr! Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Ovidius elbeszélése szerint, midőn Deucalion és Pyrrha, az irtóztató özönvíz után a kihalt, iszapba fúlt földre újra ráléptek: remegő kézzel emelték fel a földről a halottak tetemkéit s hátuk mögé dobták. És ime, a lehulló csontok új, erős emberekként, a régiekhez méltó nemzedékként szökkentek talpra. Folytassuk ezt a míveletet mi is s emlékezzünk meg halottainkról, tudván azt, hegy a mi Megváltónk él, ki utoljára a mi csontjaink felett megáll és végrehajtja hármas csodáját: a magához szólított lelkeket megfényesíti és bevezeti sok hajlékai közül abba, amit számukra elkészített; omló poraikat dicsőséges testbe feltámasztja ama napon; végül üresen maradt helyükre új embert küld s benne közli mindenre elégséges erejét. Három galambősz fej hiányzik scrainkból, akiket oly jól esett körünkben látni, tudni. Gróf Dégenfeld Lajos urat 1922. január hó 7-én kísértük ki a sziráki kastélyból utolsó útjára, a családi sírboltba. Négy évtizeden át volt a vértesaljai egyházmegye gondnoka, 46 éven át az egyházkerület tanácsbírája s mindig ugyanaz volt: bölcs és vidám, gondos és nemes magyar úr. Patriarchalis lényében volt valami magányos vonás, puritánságában sek előkelőség, derült életfelfogásában sok komolyság s talán ez ellentétek tették egyéniségét olyan harmonikussá. Legyen pihenése csöndes, emlékezete áldott! — Időrendben a második, de méreteiben a legnagyobb halottunk Szilády Áron, halasi református pap, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, utolsó képviselője annak a nagy generációnak, melynek tagjai a dunamelléki egyházkerület szolgálatában fényeskedve, egyszersmind mívelődéstörténetünk klasszikus hőseivé nőttek. Ahol olyan tanárok termettek, mint Arany János, Gyulai Pál, ott teremhetnek elvan papok, mint Szilády Áron. Nagysága kinőtt a jelenkor kereteiből s már életében történelmivé vált. Egy magyar kálvinista vidéki pap, akit a göttingeni egyetem tiszteletbeli doktorává választ, olyan jelenség, amelynek párjáért századokra kell visszamennünk. Szellemi alkatában két ritka vonás egyesült: egyike volt a legpontosabb részletbúvároknak és a legátfogóbb, egyetemes elméknek. Elsőrangú tudós talentum, akiben teremtő költői lélek lakik s ezért nem tud-