Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.

1922. október 21.

49 viszonyok kényszerhatása alatt hozott ezt a határozatát saj­nálattal tudomásul veszi. 43. A kiskunhalasi egyház lelkészének elhunytával elhatá­rozta, hogy megüresedett lelkészi állása helyébe kettős lelkészsé­get szervez, a f. é. május 21-iki egyháztanácsűlés és a május 25-iki egyházközségi közgyűlés meg is állapította a kettős lelkészi díj­levelet. Ennek alapja a régi 268 katasztrális hold lelkészi föld. Az egyháztól járó s eddig készpénzben megváltott 70 véka búza és 50 véka rozs helyett hozzácsatolja a kettős lelkészi javadalomhoz a füzesi 18 katasztrális hold egyházi földet. Természetbeni lakást csak az egyik lelkésznek kívánt adni, míg a másik lelkész lak­bére a közös lelkészi földbérjövedelmet terhelte volna. Emellett a választandó lelkészeket heti 4—4 órai, a költségükön közösen tartandó segédlelkészt pedig heti 8 órai vallástanításra kívánta kötelezni. Megállapította a díj levél a stólákat, hasonlóképen a lelkészek kötelességeit és munkabeosztását is. A kecskeméti egy­házmegye szeptember 5-iki közgyűlése 23. számú határozatával hozzájárult ahhoz, hogy a kiskunhalasi egyház az eddigi lelkészi javadalomra két lelkészt választhasson, minthogy a lelkészi java­dalom gerincét képező föld a két lelkész tisztességes ellátására is elegendő. Hozzájárult ahhoz is, hogy a halasi egyház az eddig saját használatában lévő 18 kat. hold füzesi földet az eddig kész­pénzzel megváltott természetbeni ellátás helyett a közös lelkészi javadalomhoz csatolja. Fölhívta azonban a halasi egyhá­zat, hogy a díj levélen több módosítást eszközöljön s a kívánt mó­dosítások megtétele esetére fölhatalmazta az egyházmegyei elnök­séget a díj levél elsőfokú megerősítésére. A halasi egyháztanács szeptember 17-iki ülésén a kívánt módosításoknak csaknem mindegyikét elfogadta. Kimondotta, hogy a jelenlegi négy évi bérlet letelte után a lelkészek szabadon rendelkeznek a lelkészi földekkel, továbbá hogy mindkét lelkész lakásáról az egyház fog gondoskodni. Fölvette a díj levélbe a régi díj levélben foglalt 1700 K készpénzjárandóságot. Az egyházmegyei közgyűlésnek a stó­lákra és a káplán ellátására vonatkozó álláspontját is magáévá tette. Az egyháztanács kimondotta azonban, hogy ragaszkodik ahhoz, miszerint a választandó lelkészek heti 4—4 órában, a se­gédlelkész pedig heti 8 órában tanítson vallástant. Az egyház­tanács az így átalakított kettős díj levelet, amelyben a lelkészek kötelességeit és munkamegosztását újból belevette, fölterjesztette 4

Next

/
Thumbnails
Contents