Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.

1922. október 21.

28 volt szükség, hegy a vita elvi magaslatra emelkedjék, az ügy pedig beleessék a sárba. Mi itt a tennivaló? Nem új érveket, hanem üj tényeket dobni bele a vitába. A dunamelléki egyházkerület — mert de ea fabula narratur - megindítja a maga gyülekezetépítö munkáját teljes erővel a kálvinizmus történelmi és hitvallási szellemében. Élő gyülekezeteket akar teremteni Budapesten ép úgy, mint Baranyában, amelyben mindenki dolgozzék, de mindenki Krisztusnak a református egyházban vallott akarata, értelme és szelleme szerint s nem nyugszik addig, míg az élő gyülekezetek nagyszerű sejtrendszerét ki nem építette. Mindenkire számít s mindenkinek munkát ad, aki vállalja ezt a feladatot, akármilyen theolcgiai, vagy gyakorlati irányhoz tartozott eddig. Épen olyan kedves volt neki az, aki eddig csak distingvált, de nem dolgozott, mint aki dolgozott de nem distingvált. Meglevő belmissziói munkák ellen támadólag fel nem lép, csak ha támadtatik általuk, s hálával ismeri el azt a munkát, amit egyházi interregnum alatt Isten az ő anyaszentegyházáért a szabad egyesületek útján végez s várja az időt, midőn hűséges kezükből átvehetei a neki őrzött kincset. Vigyázni fog, hogy csak akkor vegye át, mikor majd képes lesz tovább gyarapítani. A szabad belmisziói munka vezetői a maga lelki exponseseinek tekinti: felelősséget érez érettük, de felelősséget vár tőlük; büszke rá, hogy anyjuk, de számít fiúi hűségükre és hálájukra. Közös értelemmel vonja meg működésük határvonalát és sajátos munkamezőjükön Istentől rendelt helyetteseinek és képviselőinek tekinti őket. Siet kiépíteni azt a kapcsolatot, amelyen át az általuk megnyert drága lelkeket a maga pásztori gondja alá, gyülekezeti szervezetébe felveheti. Alázattal fogad minden intelmet és kritikát, de miután tudja az Istsn Igéjéből, hogy Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak és Megváltónknak megtisztított, igaz ismeretét vallja s a tökéletes keresztyén élettypus birtokában van, ha gyarlón tudja is megvalósítani ezt: mindazokat, akik közötte hitét gáncsolják, módszerét elvetik s vele szemben más gyülekezeti elvet követnek: jobb meggyőzettetésük reményében szeretettel magától idegennek s ügyére ártalmasnak vallja. Mindenek felett bizalmat vár és nyújt minden őszinte léleknek és lélektől s hangsúlyozza, hogy a helyzet tisztázásához inkább munkával akar járulni mint szóval. Egyelőre nem beszél arról, ami volt, mert azt mindenki tudja, sem arról, ami lesz. mert