Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.

1922. október 21.

21 Iában véve járják a templomot; télen inkább, mint nyáron, nagy ünnepeken teljes, vasárnapokon kevesebb számmal. A hétköznapi istentiszteletek lassankint néptelenek; az úrvacsorával élők száma a megkonfirmáltaknak átlag 8—10 százaléka, ami kevés; egyházi áldás alul idősebb, vagy özvegyi renden lévők helyenkint szeretik kivonni házasságukat; a házi istentiszteletek már csak emlékezetben, vagy itt-ott kivesző gyakorlatban élnek; az intelligencia általában nem tud, vagy nem akar énekelni. Mindezeket egybefoglalva meg lehet állapítani, hogy az ősi hit és az ősi kultusz még állja a próbát, de azért látszik, hogy az idő árja észrevétlenül mossa a drága szigetet. A pásztori és belmisszió munkát tudakoló kérdésekre adott feleletek azt mutatják, hogy az ilyen irányú munka még mindig sokak előtt felesleges plusznak látszik s az egyéni kezdeményezések nem mutatnak egyöntetű rend- és tervszerűséget. Ifjúsági egyesületek, vallásos összejövetelekkel kevés helyen találkoztunk; a presbyterek pásztori munkát alig végeznek, egyházfegyelem nincs gyakorlatban. Természetes, hogy ahol találtam ilyesmit, annál inkább megbecsültem. Ma más világot élünk, mint atyaink; űj módszerre és új lélekre van szükségünk. Régen a templom révén mindenkit elértünk; ma azért folyik a harc, hogy a templom újra lelki kohó lehessen. Majd minden gyülekezetben van elemi népiskola; fájdalom ezeket nem láthattam munkaközben, nagyrészt az idő rövidsége miatt; de akarom látni minden veteményes kertünket s tudni akarom, ki a jó tanító. Olyan földről jöitem, ahol nem lehetett megfeledkezni róla, mi a jó református iskola. Az egyházak anyagi helyzete általában jó, a hívek áldozatkészsége kielégítő s különösen harangra jókedvűen adakoznak. Szeretik a harangot, mert beszél hozzájuk s igazi anyanyelvükön szólal meg. Igen sok helyt kellett ismételnem a kerületnek azt az utasítását, hogy a javadalmasok illetményét fizető földeket ne az illető javadalom, hanem az egyház nevére írják. Mindenütt érdeklődtem az iránt, hogy mennyi a gyülekezeti teherviselés arányszáma? Ez a szám úgy jön ki, hogyha az összes szolgáltatmányok értékét osztjuk a lélekszámmal. Ebből láttam, hogy ez a szám sokszor a háromezer felé jár, de a nagyobb résznél az ezeren felül, míg Budapesten alig éri el a százat. Nem mondok vele újat, ha közlöm a megfigyelést, hogy minél szegényebb a gyülekezet, annál szebb és eredményesebb a munka. Nagyon kedvező benyomást tett rám Szekszárd, szép pásztori munkájával;