Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.
1922. október 21.
során felhozott állításait nem tudta bizonyítani és hogy a büntető per alapját képező vádak oly természetűek, melyek az iskola jó hírnevének ártanak s kizárják azt, hogy vádlott jelenlegi állásában megmaradhasson. 5. A dunamelléki református egyházkerület bírósága, mint fegyelmi bíróság a felsőbaranyai református egyházmegye bíróságának, mint fegyelmi bíróságnak 1922. évi szeptember hó 8-án tartott ülésében hozott és Laczkovits Miklós tanítót rosszalásra marasztaló ítéletét a panaszlott felebbezése folytán felülvizsgálat alá vévén s következőleg ítélt: Az egyházkerületi bíróság az első bíróság ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. G. A dunamelléki református egyházkerület bírósága, mint fegyelmi bíróság, Máthé Ákos nagytótíalui lelkész panaszára Toldy Ferenc nagytótfalui kántor ellen hivatalból folyamatba tett és lefolytatott ügyben, amelyben a felsőbaranyai református egyházmegyei bíróság 1922. szeptember 8-án hozott ítéletével panaszlottat az E. T. V. t.-c. 34. A) 1. pontjába ütköző vétségben bűnösnek mondotta ki és őt a 35. §. b) pontja alapján feddésre ítélte, a tárgyaláson az egyházmegyei bíróság ítéletét a panaszos felebbezése folytán tárgyalás alá vette és a következőleg ítélt: Az első bíróság ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. 7. A dunamelléki református egyházkerület bírósága, mint fegyelmi bíróság a Vincze Elek külsősomogyi esperes panaszára Kájel Endre balatonendrédi lelkész ellen folyamatba tett ügyben a külsősomogyi református egyházmegye bíróságának 1922. szeptember 13-án hozott ítéletét Budapesten 1922. október 23-án tartott ülésében vizsgálat alá vette és következőleg ítélt: Az egyházkerületi bíróság az egyházmegyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és az iratokat az E. T. V. t.-c. 39. §-a s az I. t.-c. 180. és 185. §§-ai h) pontja értelmében leendő eljárás céljából az egyházkerületi elnökségnek megküldi. Indokok: Panaszlottnak a fegyelmi eljárás során megállapított ténykedései a fegyelmi vétség tényálladékát meg