Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.
1922. október 21.
élvezethajhászó életmódjában látja. Ennek orvoslását a gyermekek vallásos nevelésében, a mindkét nembeli ifjúságnak az egyház s abban Isten megújító kegyelméhez való vezetésében keresi. Ezért meg van győződve, hogy a vasárnapi iskolák, komolyabb és az egyház érdekeit szem előtt tartó konfirmációi előkészítés, a gyülekezet testvéri fegyelmezése, a gyülekezet belső, lelki életének a kiépítésé az egyetlen módja annak, hogy úgy a könnyelmű elválások, mint egyéb szcmorú symptómák megszűnjenek. INJ. Olvastatott az egyetemes konvent f. évi szeptember 20. napján hozott 189. sz. határozata, amely — éppen egyházkerületünk belmissziói bizottságának felterjesztett javaslata alapján — kimondja a szükségét annak, hogy a belmissziói tevékenység ügy a konvent, mint a kerületi, egyházmegyei, sőt a népesebb gyülekezetekben és bizottságok létesítése útján egyöntetűen szerveztessék. E célból az egyetemes konvent egy ideiglenes konzultatív minőségben működő konventi bizottságot küld ki, amelynek feladata a szexvezés előkészítése. E bizottságba egyházkerületünk részéről a püspök és főgondnokon kívül Szilassy Aladár és Forgács Gyula választattak meg. Felhívja végül a határozat egyházkerületünket, hogy a végleges szervezkedés létrejöttéig átmenetileg gondoskodjanak a kerületi, megyei és községi belmissziói bizottságok megszervezéséről. Az átmeneti szervezkedésre vonatkozólag az egyázkerületi belmissziói bizottság a következő javaslatát fogadja el az egyházkerületi közgyűlés. Tekintettel arra, hogy egyházkerületünk már megalakította saját belmissziói bizottságát és annak munkakörét szabályrendelettel megállapította, tekintettel továbbá arra, íicgy a kerület egyházmegyéiben is már megalakultak a belmissziói bizottságok, átmenetileg addig, amíg az egyetemes zsinat a szervezkedést törvények útján fogja szabályozni, a meglévő gyakorlatot óhajtja fenntartani azzal a kiegészítéssel, hegy azokban a gyülekezetekben, ahcl rendszeres belmissziói munka folyik, küldjön ki a presbitérium saját kebeléből 3—5 tagból álló belmissziói bizottságot olyan buzgó férfiakból, akik alkalmasak belmissziói tevékenység támogatására és felvirágoztatására. E gyülekezeti belmiszsziói bizottság teendői a következők: 1. Állandóan tájékoztatni a presbitériumot a gyüleke-