Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.
1922. október 21.
129 148. Olvastatott a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak 122.C00/922. VIII. d) sz. körrendelete az államsegélyt élvező nem állami elemi iskclai tanítói és ugyanilyen óvónői állások államsegélyének felülvizsgálata tárgyában. A rendelet megjelent a Hivatalos Közlöny 1922. évi 18. számában. Ez a rendelet oly későn adatott ki, hogy nagyon sok egyház 1922. szeptember 30-ig nem is szerzett annak megjelenéséről tudomást, másrészt ha tudomást szerzett is a rendeletben megszabott okmányokat beszerezni avagy kiállítani a rövid határidőre nem tudta, ezért felkéretik a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, hogy azért, mert saját hibájukon kívül nem tudhatták az egyes egyházak a rendeletben megszabott 1922. szept. 30-ig államsegélyigényüket az illetékes községi elöljáróságnak bejelenteni, ne tekintse a miniszter úr őket a rendelet értelmében államsegélyigényük.ől lemondottaknak, hanem az ilyeneknek is méltóztassék az államsegélyt megadni, amennyiben arra az idézett rendelet értelmében egyebekben joguk volna. Erről a kérésről a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr jelen határozat jegyzőkönyvi kivonata kapcsán értesíttetik. 14Í). A Méliusz könyvkereskedés (Debreczen Ferencz József-út 26.) kéri Tóth János ref. lelkész által írt „Tiszteletes bácsi mesekönyvé"-nek ajánlását az egyházkerület iskolái részére. Az egyes iskoláknak felvételi dijakból és büntetési pénzekből csakis könyvtári célokat szolgáló összegek állanak rendelkezésére. Ujabban több hasonló könyv is jelent meg a könyvpiacon, amelyek léleknemesítésre alkalmasak. Tóth János: „Tiszteletes bácsi meséskönyve" című müve a népiskolai könyvtárak részére való beszerzés céljából az esperes urak útján az egyes iskolafenntartók figyelmébe ajánltatik. Felhívatnak az esperes urak útján az egyházmegyei tanítótestületek, hogy azokról az újabb ifjúsági iratokról, könyvekről, amelyek ismeretterjesztésre, a vallásos és hazafias érzés ápolására különösen alkalmasak és az ifjúsági könyvtárak részére alkalmasak volnának, készítsenek kimutatást, minden egyes könyvnél megemlítvén, hogy mi indokolja a beszerzendő könyvek jegyzékébe való felvételt. 10