Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.

1922. október 21.

13ígéretről: neked adom a földet, amelyet örökségül bírtak a te atyáid. Egyetemes Konventünk mult évi működéséből — elhagyván azckat, amelyek külön tárgyakként szerepelnek munkarendünkön — ki kell emelnem három dolgot. Egyik a lelkészi nyugdíjaknak és a lelkészözvegyi járulékoknak tízszeresre való emelése. A mai idők mindennél jobban bizonyítják, hogy az anyaszentegyház anyagi bázisát csak a hívek áldozatkészségének élő tőkéje adhatja meg. Hol van most az, aki járadékokból, kamatjövedelemből meg tudna élni? Hatalmas leckét ad az idő arról, hogy a Gondviselés ténye a legreálisabb világgazdasági törvény. Csakhogy a Gondviselés olyan tőke, mely az áldozatban képes kamatozni. A papi nyugdíjasokról és özvegyekről sem lehet a nyugdíjintézet által gondoskodni. A megoldást Jakab apostol mutatja, mikor így szól: ,,A tiszta és szeplőnélküli istentisztelet az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságokban" (Jak. I. 27.), amihez Pál ezt fűzi: „Mindenkivel jót tegyetek, kiváltképen a ti hitetek cselédeivel." (Gal. 6. 10.) Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy papi özvegyeink nyomora tőlünk kéretik számon s kívánnám, keseredjék meg szánkban a kenyér, míg éhezők vannak ezek közül! Nem tudom eléggé dicsérni az egyházmegyék derék kezdeményezéseit, amelyek máris szép eredménnyel jártak s rámutatok, hogy egyöntetű és országos rendezéssel milyen nagyszerűen lehetne ezt a kérdést megoldani a gazdasági helyzet konszolidációjáig! — A másik nagyjelentőségű dclog volt a protestáns tábori püspökség megszervezésre s református részről az első betöltés alkalmára szóló jelölés megejtése. A ritka egyértelműséggel s felelősségünk teljes tudatában megejtett jelölés kezeskedik arról, hogy ez a nagyfontosságú, reprezentatív állás jól lesz betöltve. Örömmel tölt el, hogy ez a tisztán egyetemes szempontot tartó jelölés kerületem két kiváló papját sorozta be. Harmadik fontos műve volt a Konventnek az, hogy kimondotta a belmisszió bizottságok szervezését konventtől le az egyházközségekig s ezzel egy döntő lépést tett arra felé, hogy égyházi közéletünk centrumában a lelki megépítést, az egy szükséges dolgot helyezze. Mielőtt áttérnénk egyházkerületünk szorosan vett belügyeire, lélekben zarándokoljunk egy oltárkőhöz, amelyet régi dicsőségünk repkény levelei borítottak el, most titkon sírt köny-