Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1919. november 8. - 1920. november 6.

8 Közgyűlés az alapítónak hálás köszönetet mond kegyes alapítványáért. 27. Lelkészi főjegyző előterjeszti a nagykőrösi református presbitérium kérését, amelyben aggodalmát fejezi ki az általa >s az ek. által fentartott tanítóképző intézet jövőja felől. A bajok gyó­gyítására tanácsot, segítséget és támogatást sürget. Ekkgy. e felterjesztés körülményeinek megvizsgálására kiküldi a Püspök úr és dr. Szilassy Aladár elnöklete alatt Benedek Sándor, dr. Darányi Gyula. Takács József, dr. Kováts J. István és Kiss Zsigmond kgy.-i tagokat és felhatal­mazza az intéző bizottságot sürgős esetben megfelelő intézke­dések tételére. 28. Az egyet. Konvent elnöksége közli az Ekkgy.-sel. hegy a következő, állítólag elveszett lelkésziképesítő bizonyítványoké érvénytelenítette: Gergely Ferenc részére az erdélyi ek. lelkész­képesítő bizottságától 1912. szeptember 13.-án kiállított II. lelkész­képesítő bizonyítványt, a Bácz Miklós részére az erdélyi ek. lelké z­képesíő bizottságától 1908. június 20.-án kiállított I. és 1909. június 18.-án kiállított II. lelkészképesítő bizonyítványt, a Pap Arpá részére a dunántúli ek. lelkészképesítő bizottságától 1919. június 28.-án kiállított II. lelkészképesítő bizonyítványt, hasonlóképen i Malter László részére a dunántúli ek. lelkészképesítő bizottságától 1915. szeptember 7.-én kiállított II. lelkészképesitő bizonyítványt. Ekkgy. a felsorolt bizonyítványok érvénytelenítését jegy zőkönyve útján kihirdeti. 29. Az Ekkgy. tudomásul veszi a theol. választmány jelenté­sét. mely szerint a theol. akadémiában 1919/20. tanév első félére beiratkooztt 34 hallgató. Az első évfolyamra 7. a másodikra 14. a harmadikra 10, a negyedikre 3. Alapvizsgálatot tett 1918. szep­tember 13—14.-én 7 theologus és pedig jelesen 1. jó eredménnyel 2. elégséges eredménnyel 4; 1919. január 28—31.-én 1 jó eredmény­nyel. 1919. október 30.-án 1 jeles eredménnyel. Az akadémia épületét a tanév második felében a IX. ker. munkás- és katonatanács elfoglalta. Az erőszaknak engedve március 30.-án éjjeli órákban kellett kiüríteni az igazgatói irodát és irat­tárat. Május 9.-én a konviktus és internátus vagyona lefoglaltatott. Dr. Patay Pál bpesti vallástanító lelkész, magántanári vizs­gálatra jelentkezett. írásbeli dolgozata 1918. május 28.-án elfogad­tatván, a vizsgáló bizottság 1918. szeptember 24.-én tartott ülésén a szóbeli vizsgálatot megtartotta és azt el is fogadta. Dr. Patay P'i 1918. október 5.-én tartotta próbaelőadását, melynek tárgya: ..Páz­mány ós a kálvinizmus" volt. A választmány hozzájárult a tanári karnak a félév megho-z szabbítására és a vizsgálatok határidejének megállapítására vonat­kozó előterjesztéséhez. A tanári kar kérvényére a választmány a kerületi intéző­bizottsághoz utasította a theol. földbirtokoknak bérbeadására s keze lésére vonatkozó ama javaslatát, hogy a birtok körül lakó református

Next

/
Thumbnails
Contents