Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1918. május 30.

10 annak kapcsán kifejezést ad az elhunyt jelesek, az elvesztett hü é> igaz munkások távozása felett érzett fájdalmának, midőn ez alkalommal leteszi sírjukra a hála és kegyelet koszorúját, azután pedig letörölvén a sírok felett hullatott könnyeit, őszinte örömét fejezi ki élő és munkás jeleseink kitüntetése felett és meleg szeretettel üdvözli őket mindnyájunknak jóleső és áldá­sos munkájukat elismerő kitüntetésük alkalmából. Továbbá hálás köszönetet mond azoknak, akik semmi emberi jutalomra nem vágyva, csupán nemes lelkük által ösztönöztetve, a refor­máció négy százados évfordulója alkalmából gazdag .adomá­nyukkal igyekeztek elősegíteni Isten országa építését itt a földön. Végre a régi és kipróbált hűségű munkások szeretetteljes köszöntése után igaz. testvéri szívvel üdvözli a régi munka­köritől elhívott és új. szélesebb munkamezőre állított, vagy rég. blii munkájuk mellett újabb munkával is megbízott tár­sainkat. ezek között Nagy Károly volt kolozsvári theologiai tanárt, kit az erdélyi egyházkerület az elhunyt dr. Kenessey Béla helyére a püspöki székbe ültetett. Áldja meg az Isten új munkakörében, hogy legyen a mi hazánk keleti gyöngyének, a -okat szenvedett Erdélynek igazi főpásztora. kinek vezetése alatt az egyházkerület, annak minden gyülekezete és azokban a krisztusi élet crescat et floreat. Áldás munkájára! Áldás életére! Ugyancsak szíves szeretettel üdvözli közgyűlésünk újabb elhívatásában a kecskeméti egyházmegye ú.jonan választott esperesét. Kiss Zsigmondot. Munkájára és életére Isten áldá­sát kéri. <>. Főgondnok úr indítványozza, hogy egyházkerületi közgyű­lésünk is fejezze ki őszinte részvétét dr. Sznts Farkas elhunyta lelett, mely részvétnek özv. dr. Szőts Farkasné előtti tolmácsolásárat Szilassy Aladár vezetése alatt Tóth Sándor és Lukácsy Tmre köz­gyűlési tagok bízassanak meg. Közgyűlés főgondnok úr indítványát egyértelműleg elfo­gadja. 7. A bírói ügyviteli szabályok rendelkezéséhez képest az El­nökség nyilt ülésben kihirdeti, hogy a bírósági ülések ma délután 4 órakor fognak tartatni. A közgyűlés a bírósági ülések eképen kitűzött idejét tu­domásul veszi és megállapítja; a bíróság tagjait pedig felkéri, hogy a kitűzött időben pontosan jelenjenek meg. s. A dr. Szőts Farkas halálával megüresedett tanszék betöltése érdekében meghallgatta a theologiai választmány a tanárkar véle­ményes javaslatát s az ügynek komoly megfontolása után oly irány­ban teszi meg tisztelettelje> indítványát a Főtiszteletű Egyházke-

Next

/
Thumbnails
Contents