Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.
1917. szeptember 22.
Végül külön szám alatt pártfogólag terjeszt i elő a rákosszent mihályi lelkész azon kérését, melyben négy szórványának gondozására évi 250 kor. állandó segélyt kér. A solti egyházmegye jelenti, hogy a foktői lelkész Kalocsán minden héten vallásórát s időnként istentiszteletet tart. Mivel azonban a kész kiadásokai részben sajátjából kénytelen fedezni, 100 korona utiátalányának 150 koronára való fölemelését kéri. A többi anyaegyházak a jelentés szerint szórványaikat mindenütt szeretettel gondozzák s a növendékeket részesítik vallásoktatasban. Erről azonban közelebbi részletes adatokat nem küld. A tolnai egyházmegye jelentése nem érkezett be s minthogy a jegyzőkönyv még nem jelent meg nyomtatásban, csak annyit vehetünk tudomásul az egyházmegye esperesének szóbeli jelentéséből, hogy a munka az eddigi keretek között folyt. A vértesaljai egyházmegye missziói munkája a háború okozta gátló körülmények következtében csupán az iratterjesztésre szorítkozott. Jövő évi szükségleteit 1120 koronában mutatja ki. A segélyekre nézve az egyetemes konvent 168/1917. sz. határozatában úgy intézkedett, hogy egyházkerületünket továbbra is meghagyta az eddigi 10,000 kor. missziói segély élvezetében, de ennek fölemelésére irányuló óhajunkat nem teljesíthette. Egyben pedig hangsúlyozza, hogy a misszió-segélyek rendeltetésszerű fölhasználását a jövőben minden egyházkerülettől elvárja. Ez a megjegyzés ránk is vonatkozik, kik nem szorosan diaspora-missziói célra a pécsi egyháznak 1000 koronát, a maradéki egyháznak 400 koronát, a tiszakálmánfalvi egyháznak 100 koronát, a vukovári szeretet háznak 200 koronát juttatunk. A konventi 10,000 koronán felül egyházkelületünknek évi 6670 kor. missziói segély áll rendelkezésére. Miután Törtei 300 kor., Dombóvár 200 kor., Rákosszentmihály 250 kor. és Foktő 50 kor. kérelmétől az ügy sérelme nélkül elzárkózni nem lehet s így 800 koronával többre van szükség, mint a mult évben, hogy az államsegély pénzt árból minél kevesebb új segélyt kelljen igénybevenni, a mult évi elosztás egyes tételeinek lejebb szállítását kell megfontolás tárgyává tennünk. — Figyelem be véve a felsőbaranyai egyházmegyének Pécs érdekében fölemelt szavát, továbbá Tiszakálmánfalvának nagy szegénységét, ezúttal ezeknek segélyét meghagyandónak véljük. Tekintve azonban Vukovár és Maradék anyagi erősödését, mindegyik segélye ezúttal egyelőre felére látszik az ügy sérelme nélkül leszállíthatónak, ami 200+100 kor. =300 korona megtakarítást jelent s így 500 korona újabb segélyre van szükség az államsegély pénzt álból. Ágoston Sándor, Kozma László bizottsági el6ad<V bizottsági elnök. Az egyházkerületi közgyűlés a diaspora-missziói bizottság javaslatára a következő határozatokat hozza : 1. Az egyházkerületi közgyűlés e helyen is kegyelettel örökíti meg néhai Kelecsényi Zádor emlékezetét, kinek diaspora-