Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1917. szeptember 22.

<)9 Gábor Zsuzsanna, Simonffy Irén, Kiss Vilma, Hudeczek Margit, Hincz Mária alkalmazását tudomásul veszi. 5. A hadiszolgálatot teljesítő tanárok munkáját ellátó tanári testületeknek, továbbá id. Pásthy Károly, Sárkány Béla és Höchinger Miklós máknak, akik a kecskeméti főgimn.-nál szívességből tanítottak, az egyházkerület elismerését és köszö­netét fejezi ki. 6. A gimnáziumok részére tett alapítványokért és adomá­nyokért az alapítóknak és adományozóknak az egyházkerületi közgyűlés köszönetét nyilvánítja. 7. Az üres tanszékeknek a halasi és nagykőrösi tanári tes­tületek által javasolt ellátását és az ezzel kapcsolatban szüksé­gessé vált óraredukciókat jóváhagyja. 8. A halasi és nagykőrösi fönntartó-testületeknek azon határozatait, hogy Pataky Dezső, illetőleg dr. Kovács Lajos eddigi igazgatókat további hat évre igazgatóknak újra meg­választották, az egyházkerületi közgyűlés megerősíti. 9. A kecskeméti gimnázium érdemes igazgatójának, Ka­tona Mihálynak 44 évi szolgálat után való nyugalomba vonulása alkalmával az egyházkerületi közgyűlés — középiskolai ügyünk érdekében kifejtett buzgó működéséért — elismerését nyilvánítja. 10. Soós Tamásnak a kecskeméti főgimnáziumhoz he­lyettes tanárrá való megválasztását tudomásul veszi. 11. A nagykőrösi fönntartó-testületnek a tanárok lakás­pénzére, a tanárok ideiglenes segélyezésére vonatkozó határoza­tait megerősíti. 12. A középiskolai Rt. 212. §. 4. pontja értelmében a Tan­ügyi Bizottság középiskolai szakosztályába újabb hat évi időre a pesti egyházmegye esperesét és gondnokát, a kecskeméti egyházmegye esperesét és gondnokát, a külsősomogyi egyház­megye esperesét és a tolnai egyházmegye gondnokát küldi ki ; a föntartó-testületeket pedig utasítja, hogy a maguk képviselőit válasszák meg és a következő egyházkerületi közgyűlésre jelent­sék be. 13. Püspök úr "azon intézkedését, mellyel a dr. Szőts : Refor­mátus Keresztyén Erkölcstan és a Hamar : Isteni kijelentés c. vallástani kézikönyveknek újra való kiadását elrendelte, az egyházkerületi közgyűlés jóváhagyja. 14. Az Egy. konvent 58/1917. sz. határozatával kapcso­latbanutasítja az egyházkerületi közgyűlés a gimn. és felsőleány ­iskolai igazgatókat, hogy a középisk. jelentéseket, értesítőket, P és R jegyű kimutatásokat stb. minden év okt. 5-éig a kon­venti irodába kükljék be. 15. Az Egy. konv. 63. sz. határozatára való hivatkozással utasíttatnak az igazgatók, hogy a tanulóknak aelott internátusi és konviktusi kedvezmények összegét az értesítőkben mutassák ki. 16. Az Egyetemes konv. 81. sz. határozatával kapcso­latban indítványozott egyházkerületi vallásoktatási szakfelügyelői

Next

/
Thumbnails
Contents