Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.
1917. szeptember 22.
62 egyházközségek mulasztásaikat az egyházmegyei közgyűlés előtt kielégítő módon igazolták, mit az e. m. közgyűlés el is fogadott. Tudomásul szolgál. 59. Előterjesztetett Geduly Henrik tiszai ág. liitv. ev. püspök úrnak egyházkerületünk püspöki hivatalához intézett azon átirata, melyben egyfelől közli, hogy — mivel méltánytalannak tartja az 1917. évi 1S70/M. E. sz. azon intézkedését, mely a 3(500 korona öszszegen felüli jövedelmű lelkészeket kizárja a ruha beszerzési segélyből — e méltánytalanság megszüntetése érdekében felterjesztést szándékozik tenni a V. K. 0. miniszter úrhoz, másfelől pedig e szándékkal egyező eljárásra kéri egyházkerületünket is. Egyházkerületi közgyűlésünk a maga részéről is méltánytalannak tartja, hogy míg az állami IV—Y. fizetési osztálybeli tisztviselőknek is megadatik a ruha beszerzési segély, hasonlóképen a családi pótlék, addig az úgyis nagyrészben gyengén dotált ref. lelkészi karnál különbséget tesz a miniszteri rendelet a 3000 koronán aluli és felüli lelkészi fizetések között, miből folyólag a 3000 koronát meghaladó jövedelmű lelkészeket és lelkész jellegű tanárokat kizárja ebből a jótéteményből, ezért az egyetemes konvent útján sürgősen felkéri a m. kir. kormányt ezen méltánytalan rendelkezésnek lehetőleg rövid idő alatti módosítására, hogy épen a mostani háborús időben különösen kitetszőleg magyar nemzeti missziót teljesítő ref. lelkészi és lelkészjellegű tanári kar is kivétel nélkül megnyerhesse a ruházkodáshoz és gyermekeinek tisztességes neveltetéséhez szükséges segítséget a ruha beszerzési segélyben, illetve családi pótlékban. 60. Előterjesztetett a budapesti vallástanító lelkészeknek az egyházkerületi közgyűléshez beadott azon kérvénye, melyben jelentik, hogy míg a budapesti róm. kath. vallástanítók megkapták a ruhabeszerzési segélyt, addig ők e segélyben nem részesültek. Kérik azért az egyházkerületi közgyűlést arra, hogy ruha beszerzési segélyüknek kieszközlése ügyében a V. K. 0. Miniszter úrnál hathatós közbenjárással eljárni szíveskedjék. Azt is kérik a budapesti vallástanító lelkészek, hogy helyzetük és jogviszonyaik egyházi törvényeinkben megfelelően állapíttassanak meg. Egyházkerületi közgyűlés a budapesti vallástanító lelkészek ruha beszerzési segély iránti kérvényét a sérelem orvoslása céljából átteszi az egyetemes konventre, a jogviszonyt illető kérésre nézve pedig az újabb határozathozatalt mellőzi, mert e tekintetben már intézkedett 1916. évi októberi közgyűlési 137. sz. a. határozatában. 61. Olvastatott a Tanügyi Bizottság középiskolai szakosztályának következő jelentése :