Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1917. szeptember 22.

házában keressenek vigasztalást, lelki békét és megnyugtatást. De e helyett az esperesi jelentések szerint azt tapasztaljuk, hogy az az irtózatos megpróbáltatás, melynek mindnyájan ki vagyunk téve, sokák lelkébó'l nem tudja kiváltani a mélyebb, bensó'bb vallásos érzést, mely az Isten házába vezet. Ehhez járul vagy talán ennek igazi forrása az anyagiaknak, a pénznek túlságos szerelme, mely megragadta a mi zsoltáros népünk lelkét is, hogy kiölje abból a nemesebb, ideálisabb élet iránti vonzalmat. De ne háborodjék meg a mi szívünk s egy szebb és jobb jövőbe vetett reménységről ne mondjunk le. Részemről osztom egyik esperesünk jelentésében kifejezett azt a reményt, hogy ez csak elmúló tünet népünk valláserkölcsi életében, mely a háború után lassanként eltűnik. Higyjük, hogy a mi becsületes fáradozásunkat a jó Isten utoljára is sikerrel fogja koronázni, mert a lélek igazi szükségeit az anyagiakban való gazdagodás vágya állandóan ki nem elégítheti. Vesse kezét azért mindenki az eke szarvára, s lelkiismeretes buzgósággal dolgozzék abban a munkakörben, melybe az isteni gondviselés állította. Minél többet és minél több irányban foglalkozunk egyházunk híveivel, azoknak ügyes-bajos dolgaival, minél több alkalmat adunk különösen a fiatalságnak, hogy egyházunkhoz való szeretetüktől, ragaszkodásukról tanúbizonyságot tegyenek, annál inkább erősödik a hithűség, mely azután úgy erkölcsi, mint hitbeli kísértéseknek is hatalmasan ellenállni tud. Minden megengedett módot és .alkalmat fel kell használni tehát, nemcsak a templomban és szószékeken, hanem az élet minden viszonyaiban is, hogy híveinket magunkhoz vonjuk s őket vallásos buzgóságukban erősítsük. így nem pusztulni, hanem egyházilag is kedvezőleg továbbfejlődni fogunk. IV. De helyzetünk talán nem is annyira vigasztalan, mint első tekintetre gondolhatnék. Erre enged következtetni az az áldozatkészség, melynek örvendetes, lélekemelő példáival az egyházmegyei jegyzőkönyvekben találkozunk. Különösen örvendetesnek tartom azt, hogy a perselypénz mindenütt feltűnő módon szaporodik, mert ez bizonysága. árinak, hogy a vallásos hit, az Isten háza iránti szeretet mégis csak él a szivekben. Vannak külföldi egyházak, melyek kizárólag az ilyen önkéntes adományokból tartják fenn magukat. Nekünk is arra kell törekednünk, hogy az adakozás iránti hajlamot és buzgóságot híveinkben ébren tartsuk, sőt fokozzuk, mert ez az az igazi élő tőke, melyet a rozsda és moly meg nem emészthet, a tolvajok ki nem áshatnak ós el nem lophatnak, — de ez csak intenzív pasztorális munka mellett lehetséges. Egyházunk áldozatkész buzgóságáról szólva, itt kell megemlítenem,, azzal egyszersmind egy mulasztást is jóvátennem, azt az igazi • lélekemelő és példányszerű buzgóságot, melynek ékes bizonyságát adta a vértesaljai egyházmegyéhez tartozó iváncsai kis gyülekezetünk, mely lelkes ifjú lelkipásztorának önfeláldozó fáradozása mellett még az 191ő-ik évben új templomot, iskolát, lelkész- és tanítói lakot épített, az Egyetemes Konvent és Egyházkerületünk támogatásával ugyan, de túlnyomó részben a gyülekezet önmegadóztatása által. Az Isten háza iránti ilyen buzgó szeretetért fejezzük ki Főtiszteletű