Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.
1917. szeptember 22.
14 sekről a tanügyi bizottság lévén hivatva jelentést és javaslatot tenni, e helyen röviden csak a következó'kről emlékezem meg : A vallás- és közoktatásügyi miniszter a polgári iskoláknak történelmi fali képsorozatot adományozott. A középfokú tanintézetek részére a «Katonás nevelés* című folyóiratot a honvédelmi miniszter megrendelte. A nmlt iskolai év már május havában bezáratott, a folyó iskolai év azonban az új kormánynak igen bölcs intézkedése folytán már szeptember elején megnyittatott. A bevonult középiskolai és tanítóképző-intézeti növendékek külön vizsgára bocsátása elrendeltetvén, részünkről a szükséges intézkedések megtétettek. A kántorképesítésekre vonatkozó tantervre az illetékes tantestület meghallgatása után véleményes javaslatot tettünk. A világháborúnak a nemzetek gazdasági és kulturális életére vonatkozása tárgyában ismertető előadások tartása az összes tanintézetekben elrendeltetett. A rokkantaknak a tanítói pályára lépésük tárgyában módozatok állapíttattak meg. 4. A kormányintézkedésekkel kapcsolatban még a következőkről van szerencsém jelentést tenni: Az V. és VI. hadikölcsönjegyzésben úgy az egyházkerület, mint az egyházközségek, tanintézetek és magánosok elismerésre méltó módon résztvettek. Zombor anyásítása elismertetett. Dombóváré — melynek részére 400 K kongrua-segély megállapíttatott — még folyamatban van. A hősi halált halt legénység hozzátartozói részére a hadisegélyezésnél kívánt anyakönyvi kivonatok díjtalan kiadására, a vallás- és közoktatásügyi miniszter felszólítása folytán, esperes urak útján a lelkészek felhivattak. Jelentem továbbá, hogy májusi közgyűlésünk 27. sz. határozatának eleget téve, a m. kir. belügyminiszter úrtól felvilágosítást kértem a 13,865/1917. eln. sz. a. kelt s az ú. n. úrnapja megünneplésére vonatkozó rendelete felől. Örömmel jelentem, hogy a belügyminiszter úr 19.031/917. eln. sz. a. kelt értesítésében azt a felvilágosítást adta, hogy a kifogásolt intézkedésében csupán a budavári koronázó templomban tartandó istentiszteletek sorrendjét közölte tudomás végett minden érdemleges rendelkezés nélkül a főispánokkal s távolról sem volt szándékában az eddig követett gyakorlatnak megváltoztatása. Egyúttal arról is értesített a volt min. úr, hogy miután az Egyh. Ker. Közgyűlésen megnyilvánult aggály teljes eloszlatására a maga részéről különös súlvt helyez, egyidejűleg magyarázó rendeletet intézett a főispánokhoz, mely minden félreértésnek útját vágja. Kérem a Közgyűlést, hogy a belügyminiszter úrnak aggodalmainkat eloszlatni szándékozó intézkedését és válaszát megnyugtató tudomásul venni méltóztassék. 5. A vall. és közoktatásügyi miniszternek egyházunkat érdeklő rendeletei kapcsán megemlítem még a következőket :