Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1917. május 9.

21[ Egyházkerületi közgyűlésünk a miniszter úr átiratából jól­eső érzéssel értesül arról a kitüntetésről, melyet az érdemet mél­tányló fejedelmi kegy egyik régi, buzgó, úgy a lelkészi pályán, mint a közélet terén évtizedeken keresztül áldásosán működő szellemi munkásunknak adományozott. Midőn ezért a fejedelmi kegyért mély hódolattal hajol meg a királyi trón előtt, egyszer­smind hálás szívvel mond köszönetet a miniszter úrnak azért a jóindulatért, hogy az igazi érdemre a királyi figyelmet felhívni méltóztatott. Méltán kitüntetett esperesünket pedig közgyűlésünk meleg szeretettel üdvözli kitüntetése alkalmából, szüntelen szemei előtt tartván azon érdemeit, melyekért a fejedelmi kegy fölkereste, ö mind saját egyházközségét, mind egyik egyház­megyénket mély bölcseséggel és odaadó hűséggel gondozza. Közgyűlésünk óhajtja, hogy a királyi kegy mellett az isteni kegyelem is sugározza be áldásos életét, hogy az Isten ország még sok esztendőkig hűséges és fáradhatatlan munkása lehessen. 23. Püspök úr bejelenti, hogy az egyházi törvény II. t.-c. 54. §-a értelmében a nikinci-i missziói egyházközség lelkészi állására pályázatot hirdetett. Az alsóbaranya-bács-szlavóniai egyházmegye esperese, kinek hatósága alá a nevezett missziói egyházközség tarto­zik. az 55. § alapján, a pálvázókról minősítési táblázatot és ajánlási sorozatot készített, melyet végleges megállapítás végett az ugyanazon §-ban rendelt módon szervezett bizottság elé terjesztett. A bizottság a minősítési és ajánlási sorozattal ellátott pályázatokat a püspöki hivatalhoz fölterjesztette és ő annak alapján, a Il-ik t.-c. 51. §-ában gyökerező jogánál fogva, a nikinci-i missziói egyházközség lelkészévé az első helyen ajánlott Palcsó László nikinci-i s.-lelkészt ottani missziói rendes lelkésszé 1916 év október 20-án kinevezte és az esperes útján állása azonnal való elfoglalására fölhívta, mit az hozzá intézett levele szerint teljesített is. Kéri ezen intézkedésnek jóváhagyását, illetőleg a kinevezett missziói lelkésznek állásában való megerősítését. A közgyűlés püspök úr jelentését tudomásul veszi és Palcsó László kinevezett missziói lelkészt nikinci-i lelkészi állásában megerősíti. 24. Püspök úr bemutatja az egyetemes konvent elnökségének N81/1917. sz. a. hozzáküldött iratát, melyben tudatja, hogy a 149 — 1915. sz. egyetemes konventi határozattal ráruházott jogánál fogva az erdélyi ref. egyházkerület igazgatótanácsának f. évi március 6-ik napján 941/1917. sz. a. kelt előterjesztése alapján a Maksa községben (Háromszék vármegye) 1894. évi október hó 29-ik napján született Magvary Károly theologusnak a kolozsvári ref. theol. fakultás által 1914. évi október hó 5-ik napján 11. sz. a. kiállított és állítólag el­veszett eredeti indexét (leckekönyv) érvénytelennek nyilvánította és a másodlat kiadására a fentnevezett intézet igazgatóságának enge­délyt adott. Ezen intézkedését, az egyetemes konvent 149/1915. sz. határozatára való hivatkozással, az egyházkerületben kihirdetni kéri.

Next

/
Thumbnails
Contents