Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.
1916. október 14. 16.
294[ A) Az egyházkerületi diaspora-missziói jelentés mintája szintén az egyházközségi, illetve megyei mintán alapszik a megfelelő' változtatásokkal. És pedig az I. táblázatból csupán a 6—10. rovatok vétetnek fel s ezek beolvasztandók esetleg a II. táblázat elejébe új rovatokba. A VI. táblázat utolsó rovatai szintén ezen felsó'bb fokozatnak megfelelően alakítandók át olymódon, hogy az utolsó rovatba jön az egyházkerület által megállapított segéty. Végül az iratterjesztési akció nyilvántartására új táblázat szerkesztendő. B) A segély-akció itt már nagyobb összegekkel rendelkezik, mivel egyfelől itt osztatik szét az egyetemes konvent által az országos közalapból ezen célra lekötött 55,000 koronának megfelelő hányada, másfelől az egyházkerületeknek már maguknak is tekintélyesebb saját segélyforrásaik vannak a diaspora-misszió céljaira. a) a konventi segély az E. T. IV. t.-c. 2. § ej pontja alapján elsősorban oly lelkészi állások fenntartására fordítandó, melyek a szórványok gondozására szerveztettek. Ezeket az állásokat természetesen tovább is fenn kell tartani. Mivel azonban — mint dolgozatunk elején említettük — a «missziói egyház» elnevezés a viszonyok változása folytán már elvesztette régi jelentőségét, kívánatos, hogy ezen egyházak lehetőleg anyásíttassanak s szükségleteiket részint önmegadóztatásból, részint pedig kongruából, illetve adósegélyből fedezzék. b) A konventi segélyen kívül az egyházkerület részint diasporamissziói alapjának jövedelméből, részint pedig saját közpénztárából járul hozzá a diaspora-misszió segélyezéséhez. Az egyházkerület a fenti forrásokból végérvényesen intézkedik azon hiányok lehető pótlására nézve, melyeket a helyi és egyházmegyei források betölteni nem képesek. C) Végül amennyiben az egyetemes konvent nem vállalkoznék arra, hogy országos diaspora-missziói lapot szerkesztet s ad ki, az egyházkerület feladata erről is gondoskodni. Ezen lap költségeire fordíttatik a szórványbeli istentiszteleteken begyűlő perselypénz, az ezen célra beküldött adományok s előfizetések. A hiányzó összeget az egyházkerület saját pénztárának terhére szavazza meg. 3. Egyetemes konvent. Az egyetemes konvent a legfelső fokon vezeti és intézi a diasporamissziói ügyeket [E. T. I. t.-c. 75. § g)\ Ezen működése az egyházkerületi jelentéseknek összesítéséből s a segélyek kiosztásából áll. Ezen évi működése mellett legfőbb vezető és intéző feladata a diaspora-missziót országosan szervező szabályrendelet megalkotása, az ehhez szükséges egységes rendtartási nyomtatványok előállítása, a szórvány gondnokok művészi kivitelű kinevezési okmányának, a szórványgondnok hivatásáról szóló könyvecskének, temető-könyvnek, a szülők kezébe adandó vallástanítási vezérkönyvnek, konfirmációi hitvallásnak stb. megíratása és kiadása.