Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.
1916. május 3.
191 ti május 3-án. — 33. 34. 37 könyv» kiadására vonatkozólag' 1913 november 4-én megkötött és 1916. évi július l-ig bármelyik fél részéről 1917 január l-re felmondható, különben pedig további három évre magától meghosszabbodó szerződés további meghosszabbítása, illetve megkötése, esetleg felmondása, illetve általában az • Ének eskönyv» kiadására vonatkozó intézkedések megtételében a Dunántúli és Tiszáninneni ref. Egyházkerületekkel egyetértőleg, vagy esetleg ezektől külön, önállóan, legjobb belátása és tetszése szerint eljárhasson, s általában, hogy az «Énekeskönyv» kiadására vonatkozólag tetszése és legjobb belátása szerinti módon és feltételek mellett az általa szabadon választott könyvkiadóval tetszése szerinti időre szerződést köthessen. 33. A «Hunnia» nyomda Részvénytársaságnak 523/1916. szám alatt iktatott kérvényében foglalt, az egyházkerületi nyomtatványok szállítására vonatkozó ajánlatát, a jogügyi és gazdasági bizottságok véleménye alapján : az egyházkerületi közgyűlés nem fogadja el. 34. Az 1915 október 22-én tartott egyházkerületi közgyűlés 40. sz. határozata felhívta a jogügyi bizottságot arra, hogy a nagygerezsdi egyezség megszűnése következtében a bármi téren előforduló szükséges intézkedések megtételére tegyen javaslatot. Az egyházkerületi közgyűlés a jogügyi bizottság vélaményéhez képest felhívja az egyházmegyéket, hogy a nagygerezsdi egyezség megszűnése következtében szükségesnek mutatkozó intézkedésekre nézve az egyházkerület őszi közgyűlésére javaslataikat idejekorán tegyék meg; a jogügyi bizottságot pedig arra hivja fel, hogy a javaslatok alapján az egyházkerü-