Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.
1916. május 3.
32 Í9Í6 május 3-án. — 40. H. i<2. 10. A kárbejelentések a kár bekövetkezésétől számított, legkésőbb 8 nap alatt és közvetlenül a biztosító-szövetkezet budapesti vezérképviselőségéhez küldendők fel. A károknak egy éven belül való késedelmes bejelentése azonban a biztosított igényeit nem veszélyezteti, valamint a kártérítés azon okból, mert a biztosítási díjak a károsodást szenvedett tárgyak után hátralékban vannak — tekintettel az Egyházkerület kezességére — a biztosító-szövetkezet által meg nem tagadhatók. A mennyiben azonban a bejelentés a kár napjától számított egy éven belül nem történt meg, a kárigény feltétlenül elévül. 11. A kár felvétele a kárjelentésnek a biztosító-szövetkezethez való beérkezésétől számított, legkésőbb 15 nap alatt eszközlendő és a megállapított kár az okmányok beérkezése napjatói számított további 15 nap alalt a biztosító által a biztosítottnak kifizetendő. A Gazdák biztosítószövetkezete világosan kijelenti, hogy a kár megállapításánál sem elhasználás, sem avulás czímén a kárösszegből levonást nem eszközölhet s hogy ilykép a biztosítási ajánlatban feladott biztosított értékek mindenkori tűzkori értéknek tekintendők. Ha a kárösszeg megállapítása körül a biztosított és a biztosító között bármely kérdésben vita támadna, akkor a vitás kérdést az akár a biztosított, akár a biztosító tél részéről indítványozott becslő-bizottság végérvényesen és úgy a biztosítottak, mint biztosítóra kötelező hatálylyal dönti el. Ezen bizalmi férfiak egyikét a biztosított, másikát a biztosító fél nevezi meg, elnökét pedig a dunamelléki ref. Egyházkerület mindenkori püspöke jelöli ki. Ezen bizottság költségeit a nagyobb részben vesztes fél fizeti. 12. A Gazdák biztosító-szövetkezete kötelezi magát, hogy a 6. pont szerint megállapított díjakból a biztosítás tartamáért a biztosítottnak a biztosítási tartam minden egyes évére már a kötvényben annak kiállításakor évenkénti 2% díjleírást engedményez, továbbá az ezen tartamengedmény után fennmaradó tiszta évi díj után a dunamelléki ref. Egyházkerületnek 30% külön engedményt ad. 13. A dunamelléki ref. Egyházkerület által az egyházkerületi biztosítások kezelésével megbízott egyénnek a Gazdák biztosító-szövetkezete kezelési díj czímén a tiszta