Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.
1916. május 3.
27 ÍM6 május 3-án. — Í9. 20. Kontra János tanácsbirót, a középiskolai tanügyi szakosztály ügyvivő elnöki állására Takács József lelkészi főjegyzőt. Ezzel kapcsolatban javasolja azt is, hogy a most választott lelkészi főjegyző, mint ilyen az eddigi gyakorlat szerint a tanítóképezdei tanügyi bizottságnak hivatalánál fogva elnöke lévén, a bizottságban megüresedő helye Kontra János tanácsbiróval töltessék be, a lelkészi képesítő bizottságba pedig, — melynek a lelkészi főjegyző szintén hivatalánál fogva a tagja, helyére Nagy Ferencz esperes osztassék be. Végül a tanítóképesítő bizottságban a Simon Ferencz halálával megüresedett tagsági hely B. Pap István tanácsbiróval töltessék be. A közgyűlés a tett javaslat értelmében a báró Baldácsy alapítványi bizottságba, úgyszintén a középiskolai szakosztály ügyvivő elnöki állásába Takacs József lelkészi főjegyzőt, a pénzügyi és gazdasági bizottságba és a tanítóképezdei tanügyi bizottságba Kontra János tanácsbirót, a lelkészképesítő bizottságba pedig Nagy Ferencz esperest osztja be. A Simon Ferencz lelkész halálával megüresedett tanítóképesítő bizottsági tagságot pedig B. Pap István tanácsbiróval tölti be. 28. A jogügyi bizottság véleménye alapján: Az egyházkerületi közgyűlés az egyházkerület elnökségének 1916. évi január 20-án 54. sz. alatt hozott azon határozatát, melylyel dr. Móricz Károly kecskeméti ref. jogakadémiai tanárt a hivatalból való nyugdíjaztatása iránti eljárásnak megindítása következtében, főiskolai tanulmányi érdekből, az egyházkerületet megillető közvetlen felügyeleti jogon ideiglenesen szabadságolta, jóváhagyólag tudomásul veszi.