Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1916. október 14. 16.

93 esperest felhívni, gondoskodjék, hogy az immár két év óta szünetelő iskolafelügyelői látogatások a folyó 1916/1917. évben most már meg­történjenek. Az idők jelét felismerő része jelentésének az, mely a kiskun­halasi polgári leányiskolával kapcsolatban a nőnevelésről szóll. Méltó e rész a megszívlelésre. A pesti egyházmegye két tantermét kivéve a tanítási eredményt kielégítőnek mondja. Nagy számmal szerepelnek a jeles eredményű tanerők. A kerületi énektanítási tanterven belül megállapítja azt a minimumot, melynek tanítását megköveteli. Egységet hoz be a hasz­nálható hittani tankönyvek közzé. Bizonyos tankönyvek használatát kötelezővé teszi. Családonkénti átalányt állapít meg az 1868:XXXVI1I. t.-c. 45. §-a alapján. Kiemeljük, hogy az ismétlő iskolai tanítás úgyszólván az egész vonalon igen sok kívánni valót hagy maga után. Részben a tanító hiány, részben a gyermekeknek gazdasági munkára való fölhasználása az oka. Sajnáljuk, hogy még az a négy jelentés, mely beérkezett, sem sorolja fel névszerint azokat a lelkészeket, kik a mai nehéz időben a hadba vonult tanító helyettesítésével érdemeket szereztek, mert hogy ilyenek ne lettek volna, azt nem gondoljuk valószínűnek. Itt említjük fel, hogy az iskolák felszerelési költségére vonatkozó jelentést az esperesek közül csak ketten küldték meg az előadónak. A többiek is fölhívandók volnának a kerület vonatkozó rendelkezésé­nek — ha még nem tették volna meg — a foganatosítására. Az iskoláink állapotának javulását nehezen várjuk. Adná Isten, hogy a sablonossá vált bejelentések helyett már azt jelenthetnők, hogy megkönnyebült az iclők járása felettünk.» I. A jelentés tudomásul vétetik. II. Fölhívatnak az esperesek, gondoskodjanak arról, hogy a kerület 1915. évi őszi közgyűlésén 67. sz. VII. és VIII. pont alatt hozott határozatai pontosan teljesíttessenek. III. Fölhívatik a kecskeméti egyházmegye esperese, gon­doskodjék arról, hogy a felügyelő lelkészek és tanítók a folyó tanévben a két év óta szünetelő ellenőrző látogatásokat telje­sítsék. IV. Fölhívatnak azok az esperesek, akik eddig nem tették meg, gondoskodjanak, hogy a fölszerelésre vonatkozó egyház­megyei határozatok pótlólag küldessenek meg az előadónak. 101. Olvastatott a dunamelléki református egyházkerület fenn­hatósága alatt álló három polgári iskoláról szóló következő jelentés : «Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! A kerület fennhatósága alatt álló három polgári iskoláról szóló jelentésünket a következőkben terjesztjük elő :

Next

/
Thumbnails
Contents