Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1916. október 14. 16.

9f szóló okmányolt számadásokat egyéb számadásaimmal együtt fogom a kerületi számvevőhöz elküldeni. Adja Isten, hogy a végleges elszá­molás ideje minél előbb elkövetkezzék.* Az egyházkerületi közgyűlés a jelentést tudomásul veszi r az adakozóknak, egyeseknek és a tiszáninneni egyházkerületnek köszönetet mond. A vallásos iratok pénztárában mutatkozó hiány fedezéséről a közpénztárból 1051.70 K kiutalásával gon­doskodik és egyben újból felkéri az espereseket, lelkészeket, gyülekezeteket és egyházkerületünk egész közönségét ennek a még mindig szükséges missziói munkának támogatására és el­rendeli, hogy még ennek az évnek a folyamán minden gyülekezet­ben legalább egy vasárnapon az istenitisztelet alkalmával és lehetőleg más úton is gyűjtés eszközöltessék. 100. Tárgyaltatott a népoktatási szakbizottságnak a ref. nép­iskolák 1915/1916. tanévi állapotáról szóló következő jelentése: «Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Az egyházkerületünk 1915/1916. tanévi állapotának általános nagy vonásokban megrajzolt képét az ezen évről bet erjesztett sta­tisztikai adatok nyújtják. Erre vonatkozólag jelentjük, hogy a beérkezett adatok teljesen használhatatlanok. Amelyek beérkeztek, oly hiányosak, hogy statisz­tikai feldolgozásra, mint azt több egyházmegyei előadó megjegyzi, szinte céltalanok, mert az adatok értéktelenek, hiányosak és megbizhat­lanok. Van egyházmegye, melynek statisztikai kimutatása nem érkezett be, hanem csak a tanügyi jelentése. Erre vonatkozólag az illetékes tanügyi elnök azt jelenti, hogy amely adat a jelentésből hiányzik, azt nem állott módjában beszerezni. Van teljesen kiállított statisztika, de a beterjesztő maga jelenti, hogy ezen statisztikára építeni nem lehet. Összesen 6 egyházmegye küldött be statisztikai értesítő táblázatot. Tanügyi jelentést azonban már csak négy. Hiányzik tehát az összesítő statisztikai táblázat két egyházmegyéből, a tanügyi jelentés pedig négyből. így rendszeres munkát nyújtani, tiszta képet alkotni az egyház­kerület népoktatási állapotáról lehetetlen. Építeni, hiányokra rámu­tatni, bajok orvoslása iránt javaslatokat tenni szinte kizárt dolog. A haladást, az építést, ami pedig hivatásunk lenne, gátolják meg azok, akik rossz adatokat, hiányosan kitöltött íveket küldenek be — erősen segítő társukká szegődnek azok, akik semmit sem küldtek be. Nagyon indokoltnak mutatták az események azt, hogy az új statisztikai táblázatok elkészítésével megbízott nem kívánta a dolgot elsietni és erre vonatkozólag az egyes egyházmegyék előadóinak véleményét kívánta megtudni, hogy lehetőség szerint figyelembe vegye óhajtásaikat. Nem azért volt ez indokolt, mert ennek követ­keztében egy lehetőségig pontos, könnyen érthető és kimerítő statisz­tikai táblázatot tudtunk összeállítani. Nem is azért, hogy az összes arra hivatott, tapasztalt munkások óhajtása lehetőleg teljesüljön,.

Next

/
Thumbnails
Contents