Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.
1916. október 14. 16.
50 fontait ja és mielőtt további lépéseket tenne, bevá vja az összes egyházkerületeknek ez ügyben való jelentését. Tudomásul szolgál. 11. 193. sz. A jogi oktatás reformjával kapcsolatban a református jogakadémiák föntartása ügyében fölhívja a jogakadémiákat föntartó testületeket, köztük egyházkerületünket is, hogy a jogakadémia fönmaradását minden rendelkezésükre álló eszközzel biztosítani igyekezzenek és intézkedésükről a jövő évi konventi ülésre jelentést tegyenek. Javaslattétel végett a jogakadémiai szakosztálynak kiadatott. Tárgysorozatra kitűzetett. 12. 198. sz. A gimnáziumok vagyonáról, bevételeikről és kiadásaikról szóló jelentés kapcsán fölhívja egyh. kerületünk elnökségét, utasítsák a fölügyeletük alatt álló gimnáziumokat, hogy az 1916/17. évi iskolai számadásokból összeállított P/l jegyű statisztikában a vagyoni állapotokról kimutatást adjanak. Megfelelő eljárás végett a középiskolai szakosztálynak kiadatott. 13. 203. sz. A leányoknak a református gimnáziumokba való fölvétele tárgyában hozott 168/1915. sz. határozata alapján 1., 2., 3. pont alatt megállapítja a föltételeket, melyek mellett gimnáziumainkba leánytanulók is fölvehetők akár nyilvános, akár magántanulókul. Miheztartás végett a kebelbeli gimnáziumok igazgatótanácsaival közöltetett. 14. 210. sz. A gimnáziumi államsegély-nyugták minden esetben azon egyházkerület püspöke által láttamozandók, melynek területén az illető tanintézet van. Tuaomásiil szolgál és mind a gimnáziumoknak, mind püspök úrnak figyelmébe ajánltatik. 15. 211. sz. A gimnáziumi ének- és zenetanítók háborús segélye tárgyában azon esetre, ha,a vallás- és közoktatásügyi miniszter ilyen segélyt nem utalványozna, fölhívja az egyházkerületek útján a föntartó testületeket az illetők részére a drágasági segély megadására. Az elnökség fölkéretik az ügy figyelemmel kísérésére és a miniszteri elutasítás esetén a föntartó testületeknek a drágasági segély megadása iránt való fölhívására. 16. 212. sz. A tanítóképző-intézetek évzáró jelentései a megállapított kérdőpontok szerint készítendők el. A tanítóképző-intézet igazgatósága a jelentés megfelelő elkészítésére fölhívatik. 17. 213. sz. A tanítóképző-intézetek 1914/15. iskolai évről szóló jelentésének tárgyalása alkalmából fölhívja az egyházkerületeket, hogy az intézetek háborúban való részvételének, a hősi halált halt tanárok és tanulók emlékének megörökítéséről gondoskodjanak, továbbá, hogy a gyakoiló iskolának a mult évben hangsúlyozott kiegészítését, ha eddig keresztül nem vitték, a jövőben okvetlenül megvalósítsák.