Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.
1916. október 14. 16.
38 viselés szükségletének fedezésére harangjainkat is föl kellett áldoznunk. Sok fájó könny hullott utánok, de ezek a könnyek örömkönnyekké válnak, ha tudjuk, hogy ezzel az áldozattal is egy szent oltáron, a hazaszeretet oltárán áldoztunk. Mint az egyes gyülekezetek, úgy közgyűlésünk is áldást kér az itthon elvesztett, feláldozott harangjainknak ott is az igazságot hirdető ércnyelvökre. Közgyűlésünk a jelentésnek a tanügyről szóló részét örömmel veszi tudomásul. Nagy megnyugvására szolgál, hogy tanügyi férfiaink, tanáraink, tanítóink a nehéz viszonyok között szinte önfeláldozó magaviseletet tanúsítottak, hogj T a haza fegyveres szolgálatára elhívott társaik helyét is betöltsék és a jövő nemzedéket minden lelki kártól megóvják. Büszkeséggél értesül a püspöki jelentésből, hogy vannak felsőbb intézeteink, melyekben a tanítás és nevelés semmi kívánni valót sem hagy fenn, bár felszerelésük és elhelyezésök még mindig nem felel meg a pedagógiai követelményeknek. Különösen elhelyezés tekintetében nagyon kedvezőtlen a helyzete a Baár-Madas felső leányiskolának, mely még mindig bérházban van — rosszúl elhelyezve. Közgyűlésünk erre a szomorú helyzetre fölhívja az intézet igazgató tanácsának figyelmét és kéri, hogy, amint lehetséges, ennek a hézagpótló intézetnek jó elhelyezéséről gondoskodjék. Közgyűlésünk a püspöki jelentéssel együtt hálás kegyelettel emlékezik meg azokról, kik utolsó közgyűlésünk óta kidőltek Isten országa munkásainak sorából, úgy a lelkészi, mint a tanítói karból, úgy egyházkerületünk, mint egyes egyházközségeink buzgó tagjai közül. Áldással áll meg sírjok felett, melybe a híven végzett munka után pihenőre tértek. Az örök Isten jutalmazza meg őket hűségökért az örökkévalóságban is. Áldással bocsátja el azokat a munkásokat is, kik az évek hosszú során folytatott munka után nyugalomra vágyva, maguk kérték nyugdíjazásukat. Végre — a fájó veszteségek után örvendő szívvel üdvözli egyházkerületünk a munkások sorában az új munkástársakat, tanácsbírákat, jegyzőket és új lelkészeket, kik felajánlották magukat egyházunk szolgálatára. Áldott a munka, melyre vállalkoztak. Legyenek áldottak ők, a munkások is, hogy örömmel munkálkodhassanak mi közöttünk és nem bánattal! Isten kegj-elme kísérje őket nemes munkájokban! 8. Olvastatott a magyarországi református egyetemes konventnek folyó évi május havában tartott ülésében 2. sz. alatt hozott határozata, melyben, midőn mély fájdalmának ad kifejezést dr. Baksay Sándornak, egyházkerületünk nagynevű püspökének és az egyetemes konvent lelkészi elnökének elhúnyta felett, — nagy halottunk érdemeit méltatva, megilletődéssel nyújtja neki az elismerés örökzöld pálmaágát.
