Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1916. május 3.

Í9Í6 május 3-án. — 7. 11 életünknek, mindannak, a mit e küzdelmes napokban tettünk vagy tennünk kellett volna. Vajha megméretvén, hiányosoknak ne találtatnánk! De már most, a jelen alkalommal reá kell mutatnom arra a feladatra, a mely reánk, egyesekre és testületekre vár a harczmezőn munkaképtelenné vált hős fiaink vagy gyámol nélkül hátrahagyott családjaik segélyezése tekintetében. Erőnk végső megfeszítésével meg kell hoznunk mindazon áldozatokat, a melyek által rokkant katonáinknak vagy a duló csaták vérzivataraiban elesettek árváinak és a minden gyámol nélkül maradt családtagoknak helyzete tűrhetővé tehető. Emberként, testvérként szeressük, becsüljük és támogassuk azokat, hogy mostoha sorsuk könnyebbülést találjon. Igyekezzünk mindnyájan, igyekezzenek kiváltképen lelkipásztoraink és tanítóink az aggódókat megnyugtatni, a bánkódókat megvigasztalni, a betegeket gyógyítani s a szükségben szenvedőket legalább a nélkülözhetetlenül szükségesekkel ellátni. Arra kell törekednünk, hogy lehetőleg senkise érezze legalább az anyagiakban az atya, férj, a fiú és testvér távollétét vagy elhunytát. Senkinek sem szabad éreznie az elhagyatottság keserveit, hanem arra kell törekedni, hogy mindenkinek szeméből eltűnjenek a fájdalom fakasztotta keserű könnyek. A szeretetnek ez a munkája nemcsak az állam feladata, hanem mindenkinek ker. kötelessége is, melyre az apostol buzdít, midőn azt mondja: hordozzátok egymásnak terhét és úgy töltsétek be Krisztus parancsát! A magas kormány ez irányban a kezdeményező lépéseket már megtette s a segélyezésnek, különösen az árvák elhelyezésének, gondozásának nagy munkáját szervezni fogja és nemsokára kiadja azokat a rendeleteket, melyekben egyházi testületeinket is felhívja az emberbaráti, de fontos állami érdekeket is szolgáló közös munkában való részvételre. Meg vagyok győződve, hogy lelkipásztoraink nem fognak elzárkózni a felhívás elől, hanem szívvel és lélekkel azon lesznek, hogy a kormány nemes intentiói teljesüljenek. Ezzel azonban még nem tettünk eleget a háború nyomorultjaival szemben tartozó kötelességünknek. Nem tettünk eleget különösen azokkal szemben, a kik látóképességüktől fosztattak meg, s ennek folytán kettős mértékben rászorul-