Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.

1915. július 8.

Emléklapok. 39 szeretetét, mert hiszen a szeretet nélkül minden egyébb hiábavaló. Aldj meg mindnyájunkat s hallgasd meg a mi alázatos könyörgésünket, kérésünkön és értelmünkön felül, szent Fiadért az Úr Jézus Krisztusért. Amen. Fötiszteletü és Méltóságos Németh István dunántúli püspök felavató beszéde. Ború és derű az égnek boltozatán, bánat és öröm a lelkek világában, a lelkek mélységében váltakozó jelenségei a lendületes életműködésnek, összhatásukban alapíeltételei az egészséges, harmonikus fejlődésnek. így igazolja ezt a köztapasztalat. Tegnap a hálás kegyelet adóját róttuk le a kerület Istenben boldogult nagynevű püspöke iránt, tegnap fájdalom borongott leikünkön és könnyezett a szívünk, ma lelki örömtől megújulva sereglettünk az Úrnak szent házába, hogy részt vegyünk a legjobb meggyőződésünk szerint minden tekintetben méltó utódnak beiktató s felavató ünnepén. Tegnap bánat és fájdalom, ma bízó remény, lelkesült öröm. Érzem, hogy ez a magasztos ünnepi alkalom hivatottabb, erőteljesebb szavakat kivánna, mint az én gyenge szavam; kifejezőbb, mindeneket átható szavakat, melyeken átragyognának azoknak az érzelmei is, a kik a lélek nemes indításától ösztönözve jelentek meg e szent helyen, kiknek szíve örvendez az Úrban, hogy adott nekünk bölcs rendeléséből igazi főpapot. Érzem szavaim gyengeségét, mert most Isten lelkének kell kiáradni és szólani az ő elhívott szolgájának szívében, a mi szívünkön, a mi érzelmeinken keresztül. Neki kell osztani az áldást az én erőtelen szavaimban. És mégis, a mint a megtisztelő felszólítást kaptam, nem tanácskoztam testtel és vérrel, hanem örömmel engedtem a régi barátságtól sugalt megbízásnak. A közös munka, a közös emlékek, a közös munkatér, Isten országának területe egyesítette a mi szívünket. Munkatársak voltunk, munkatársak vagyunk s míg az Úr erőt ad az ő országának munkálására, azok is maradunk. Életemnek eddigi folyamán pedig megtanultam szeretni