Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.
1915. július 8.
38 Emléklapok. Felavató ünnepély a kálvintéri templomban október 21-én. Előírna. (Mondotta dr. SZABÓ ALADÁR budapesti lelkész.) Hálával eltelve borulunk le szined előtt, kegyelemnek és irgalomnak Istene, szerető édes Atyánk a Jézus Krisztus által. Halát adunk kegyelmes gondviselésedért, melylyel nemzetünket vészen és viharon át vezetted és hogy életünk fáját eltörni nem engedted. Hálát adunk azért is, hogy a keresztyén egyházat amaz egy örök fundamentomon, a Jézus Krisztuson felépítetted s az által az égi világosságot és a megváltó szeretetet sok lélekbe eljuttattad. Hálát adunk ez alkalommal különösen azért, hogy református keresztyén anyaszentegyházunkba püspököt állítottál és indítasz, hogy míg az ő személyét meleg szeretettel vesszük körül, térdet és fejet egyedül csak Te előtted hajtsunk, mert imádat csak egyedül Téged illet meg, óh örökkévaló Isten, a ki Szent Fiaddal a Jézus Krisztussal és a Szent Lélekkel isteni egységben uralkodol s a kinek háromszor szent nevedre térjen dicséret és magasztalás. Te tökéletes vagy óh nagy Isten, mi gyarlók és bűnösök vagyunk s alázatos bűnbánattal esedezünk hozzád bocsássad meg vétkeinket, újjítsd meg életünket s áraszd ki reánk Szent Lelkedet. ^ldd meg Uram a magyar nemzetet s ennek koronás királyát; add, hogy ősz királyunk élete alkonyát a nemzettel, ez önálló létre és szabad fejlődésre hivatott néppel való egyetértés sugara ragyogja be. Áldd meg egyházunkat és az egyetemes keresztyénséget. Add, hogy a kik a keresztyén nevet viselik, mindig tisztábban ismerjék fel szent hivatásukat és ne csak hallgatói legyenek az igének, hanem bizony ságtevő szolgáid is. Áldd meg a mi új püspökünket. Adj neki erőt. mint Mózesnek adtál; küldj reá égi tüzet, mint Illésre küldöttéi; áraszd ki rá bölcsességedet, mellyel Dánielt vezetted; add neki Péter hitét. Pál apostol önzetlen lelkesedését és mindenek felett János