Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.

1915. július 8.

18 Dr. Baksaij Sándor dunamell. ref. püspök emlékezete. tásod a földi világra bizonyára megnyugtatott, hogy ez a te néped, a mi népünk Istenének félelmében, tűzhelyének védelmében, hazájának szeretetében csakugyan és valósággal az, a minek te ismerted. Isten veled!» Di\ Baksay Sándor püspök, kúnszeiitniiklósi lelkész sírjánál. 1915. június hó 20. «Ötvenhét esztendő boldog egyezségében két élet egygyé lett, nem váltak el egymástól sem a földön, sem a földben, sem a mennyben.» A közel jövőben e helyen felállítandó síroszlopon olvashatjuk nagy halottunknak ezen emlékszavait. Most én ezt folytatom. Negyvenkilencz esztendő áldásteljes egyezségében két élet — e kúnszentmiklósi szent gyülekezeté és a Tiéd. üdvözült lelkipásztorunk — egygyé lett; összeforrott a nagyrabecsülésben, a tiszteletben, a teljes szeretetben. Nem váltatok el egymástól a földön. A félszázados életpálya, megindulta óta minden szempillantásban új-új köteléket, több-több rokonérzetet, mind nagyobb és nagyobb elismerést alkotott közöttetek. Az az erős lélek, mely ezen összeomlott porsátorban lakozott, áthatotta — mint hajdan ama pünkösdi szentlélek az első keresztyénséget — e gyülekezetet összeségében és egyéneiben úgy. hogy itt a különbözőségek elnémultak, az erők és akaratok összekovácsolódtak egy czélban. e gyülekezet nagygyá, erőssé tételében. Az a nemesen dobogó szív. melyet a halál hosszú tusakodással végre megfojthatott, átölelte — mint a mennyei jó Pásztor szíve a tanítványokat — e Krisztusba oltott nyáj minden kicsinyjeit és nagyjait úgy. hogy itt «az igazság és békesség egymást csókolják szeretetben». Az Ür házának szeretete ékessége volt a pásztornak — az volt az ő hitvesének is — és ékessége lett a gyülekezetnek is. Azok a fenséges imádságok, azok a keresetlenségökben magasztos prédikáczióik. hogy édes-