Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.

1915. július 8.

15 Dr. Baksaij Sándor dunamell. ref. püspök emlékezete. örökítője lesz mindenha és a kondori eklézsia papja többet tanít a kúra pastoralisból a fiatal Timotheusoknak és a vén lévitáknak, mint minden tudós professor. Ha e ravatalhoz most mind ide jőnének végtisztességtételre a Baksay beszélyeinek alakjai, nem mondom, hogy beláthatatlan és megszámlálhatatlan nagy sereg állana lábra, bizony az hamarjában elférne egy jókora «belső házban» is; de elbámulnánk azokon a remek magyar alakokon, kálvinista diákokon, prédikátorokon, falusi birákon, földmívelőkön, Boszniát megjárt vitézeken, kedves öreg szüléken és viruló pártás hajadonokon, hogy csak úgy ujjongana bennünk a magyar lélek; a mestert pedig fölkeltenénk pihenő álmából, hogy meséljen ezekről még egyszer. Vigyen be a «Ti fagomen és ti piomen» sárospataki diákok czétusaiba, mondja el megint anekdotáit; ültessen oda épen ebben a vérzivataros időben annak a jegyzőnek az irodájába, a hol «Jóra Péter szabadságolt örmestero beszéli el nagy röstelkedve a medáliája történetét, mert hiszen az nem vérben termett, hanem csak vízben, pedig hát háromszor forgott koczkán az élete; de a magyarnak nem «nagy petek» az életét adni a hazájáért. Csak még egyszer hadd hallanánk! Mert a nagy mesemondók ajka bezárult a magyar irodalomban. A levendula illata nem kell és a pünkösdi rózsa helyett rikító, óriási mákvirágok hivalganak. A jövő nemzedék már majd mesét sem hall. Jaj, de szegény is lesz a lelke, ösztövér a képzelete! És ezzel együtt sorvad el majd a teremtő ereje! De az már aztán légió volna, ha ide idéznénk azt az egész klasszikus világot, a melyet ő mindenik alakjában ismert és azt a sok hőst, a melyik úgy beszél ma hozzánk az Másból magyarul, mintha Árpáddal jött volna magyar földre és valahol Nagypeterden születeti volna ő is, nem pedig ott messze Hellasban, vagy Kis-Ázsia partjain és nem Trójáért folyt volna a harcz, hanem Buda váráért. A két Baksay Istvánt, a hejczeit és a rimaszombatit kivéve — mondja maga Baksay — egy sem volt Magyarország határain kívül és anyanyelvén kívül más élő nyelvet egy sem beszélt; deákul ellenben mindenik tudott. Tegyük hozzá, hogy Baksay Sándor görögül is. Ezerszeres vesztesége irodalmunknak, hogy az agguló kézből lassan-