Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.
1915. július 8.
ELŐSZÓ. A dunamelléki református egyházkerületnek két külön ünnepsége volt az 1915-ik esztendőben. Egy szomorú és egy örvendetes ünnepsége. A szomorú ünnepség junius 20-án volt Kunszentmiklóson, mikor áldott emlékű püspökét dr. Baksay Sándort eltemette és ehhez tartozott még az az ünnepség is, melyet elhunyt püspöke emlékére október 20-án Budapesten tartott. Az örvendetes ünnepséget október 21-én és 22-én tartotta, mikor újonnan választott püspöke, Petri Elekpüspöki állására felszenteltetett és hivatalába beiktattatott. Egyházkerületi közgyűlésünk 1915. évi október 22-én tartott ülésében elhatározta, hogy mind a két ünnepség emlékét megörökíti azzal is, hogy mindazokat az imákat és beszédeket, melyek boldog emlékű püspökünk temetésén és az emlékezetére tartott gyászisteni tiszteleten, valamint új püspökünk felszentelése és beiktatása alkalmával elmondattak, kinyomatja és "Függelék"-képen közgyűlési jegyzőkönyvéhez csatolja, egyszersmind külön íüzetben is kiadja, hogy ezek az imák és beszédek is hirdessék egyházkerületünknek elhunyt püspökéért való igaz gyászát és hirdessék ugyanakkor a méltó utód megválasztása feletti őszinte örömét. Hirdessék továbbá az egyetemes magyar protestáns egyháznak és tudományos intézeteinknek a gyászban is. az örömben is velünk egvüttérzését, testvéri szeretetét. 25*