Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.
1915. július 8.
27G 1915 október 22-én. c. h. ü. 5. sük indokait az ítélet kézbesítésétől számított 15 nap alatt adhassák be, mivel ez a jog a 108. §. 2. bekezdés és a 103. első bekezdésének egybevetése szerint csak a kihirdetéskor jelen nem levő feleket illeti meg; mindezeknél, de meg annál fogva is, mivel a nyilatkozat a kézbesítői íven s nem az elsőfokú bíróság lelkészi elnöke útján terjesztetett elő (V. t.-cz. 198. §. ut. bek.), panaszlottak képviselőjének a kézbesítési ívre vezetett tiltakozását figyelmen kívül hagyva, a bíróság az ügynek a szóval bejelentett fellebbezés alapján való érdemi tárgyalását határozza el. II. Az ügy érdemét illetően foglalkozott a bíróság elsősorban azokkal az állítólagos sérelmekkel, melyek a panaszlottak képviselőjét a vizsgálóbiztos részéről érték, de a bíróság ezeket az ügy jelenlegi stádiumában figyelembe nem vehette, miután ezen sérelmek ellen módjában állott volna panaszlottak képviselőjének az elsőbírósági tárgyaláson orvoslást szerezni. III. Mérlegelte végül a bíróság — fellebbezési indokok hiányában — a megtartott vizsgálat eredményét az alsóbírósági ítélet indokaival kapcsolatban s úgy találta, hogy az ítélet — egyetlen indok kivételével — helyes alapokon nyugszik, miért is a bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét — ezen egyetlen, az egyházmegyei ítélet indokolásának c) pontjában foglalt, a kettős szavazatok mindenikének megsemmisítésére vonatkozó indok mellőzésével — helybenhagyandónak találta. Miről a felek, valamint a nagykőrösi egyházközség az egyházi V. t.-cz. 117. §-ának megfelelően jelen ítélet kézbesítése útján értesítendők.