Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.
1915. július 8.
1915 október 18-án. — 168. 185 tanárkar, hogy a kollokviumok elmulasztásából származó hátrányok orvoslásának alapelveit a többi tanárkarokkal egyöntetűen megállapítani igyekezzék: a 8 ik pontra nézve felhívja a püspöki hivatal figyelmét. A mi végre a határo; zatnak ama pontját illeti, mely azon óhajtásnak ad kifejezést, hogy a tanárok nyomtatott könyveket adjanak hallgatóik kezébe, ezt a szóbanlévő könyvek csekélykörű vevőközönsége és illetőleg a kiadók hiánya miatt kivihetőnek nem látja; B) a választmány beterjeszti a főtiszt, kerületi közgyűlés elé a konvent 149. sz. határozatát, mely az elveszett bizonyítványok érvénytelenítésére és a másodlatok kiállítására nézve a következő intézkedéseket foglalja magában: a) az egyházkerületek utasítsák a hatóságuk alatt álló theol. intézetek igazgatóságait, hogy oklevél-másodlatokat csak az eredetiek jogérvényes érvénytelenítésének igazolása alapján állítsanak ki; b) azon eredeti bizonyítványok és oklevelek érvénytelenítését, a melyekre nézve az egyházi hatóság jogosult eljárni, az egyet, konventi elnökség hatáskörébe utalja, mely idevonatkozó határozatait a kerületekkel megfelelő kihirdetésre közli, ezután a másodlat kiállítására az engedélyt megadja, összesítő elnöki jelentést tévén ily irányú eljárásáról a rendes konventi üléseknek; c) az érvénytelenítés iránt tett egyházkerületi előterjesztésben foglaltatnia kell a kiállított intézet vagy hatóság hivatalos adatai alapján : az érvénytelenítendő bizonyítvány kiállításának kelte, száma, a kiállító hatóság neve, a bizonyítvány tulajdonosának neve a bizonyítványban foglalt naczionáléval; d) az érvénytelenítési eljárásért 10 (tiz) korona fizetendő az orsz. ref. lelkészi nyugdíj-, özvegy- és árvagyámintézet javára az eljárást megindító hatóságnál, mely azt a jelzett intézet pénztárába juttatja s a befizetésről szóló elismervényt az aktákhoz csatolja; C) a választmány beterjeszti továbbá a konvent 14G. számú határozatát, mely Marton János sárospataki theol. tanár elveszett magántanári oklevele eredeti példányának, a 147. sz., mely Izsák Aladár somogyjádi lelkész elveszett I. lelkészképesítő bizonyítványának, a 148. sz., mely Deák Sándor kolozsvári segédlelkész elveszett leczkekönyve és I. lelkészképesítő bizonyítványa eredeti példányának ér-