Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.
1915. július 8.
156 1015 október 18-án. - 151. lehet csak elhárítani a bírói letétben való kezelés folytán egyházi intézményeinket érő tetemes kamatveszteségeket. Annyival is inkább élni kell pedig e jogorvoslatokkal, mert az egyetemes konventünk jövőre mindenütt, a hol ilynemű mulasztás fordul elő, fel fogja hívni az egyházkerületeket az illető mulasztó közegnek felelősségre vonására és a hozzá felterjesztett alapítóleveleket ilyen esetben csak akkor lógja jóváhagyás végett bemutatni, ha a bíróság előtt megengedett jogorvoslatok kimerítése igazolva lett. A jelen határozat alapjául szolgáló konkrét ügyre nézve pedig felhívja a tiszántúli egyházkerületet arra, miszerint sürgősen utasítsa az erdőhegyi református egyházat, hogy a kisjenői kir. járásbírósághoz. — a jelen határozatunkban felsorolt curiai határozatokra hivatkozva — a hagyomány kiutalása iránt adjon be új kérést s a mennyiben a bíróság elutasítaná, éljen az előbbi bekezdésben feltüntetett, jogorvoslatokkal.» Az egyházkerületi közgyűlés az egyetemes konventnek 81 1915. sz. határozatát a jelen jegyzőkönyv útján az egyházmegyékkel azon felhívással közli, hogy a birói letétben levő alapítványok kiutalása körüli eljárásnál ezen határozat szoros figyelembevételével járjanak el. 141. A Pesti ref. egyházmegye felterjesztette a budapesti ref. egyháznak a Pesti ref. egyházmegyének 1915. szept. 21-én tartott közgyűlésében 24. szám alatt hozott határozata ellen beadott felebbezését. Az egyházkerületi közgyűlés — miután az ügyiratok alapján kétséget kizárólag megállapítható volt, hogy a Balassa alapítványi vagyonhoz tartozó és a kapolnásnyéki 38. sz. tkvi betétben A. 1. 47. sorszám, 657. hrsz. alatt felvett 761 négyzetül kiterjedésű agyaggödör tkvi tulajdonjogának kiigazítás jogcímén